Október 9-én, pénteken, a 18 órai szentmise után kezdődik Tornyai Gábor, öreghegyi plébános Szellőséta című verseskötetének bemutatója az Öreghegyi templomban. Az esemény online is követhető lesz a plébánia Facebook oldalán.
A hét végéig folytatódnak a 15. Országos Könyvtári Napok programjai a Vörösmarty Mihály Könyvtárban: az idei évben a könyvbemutatók mellett a kiállítások, kvízek, játékos vetélkedők köré épült a fehérvári kínálat.
Októberben folytatódik a hagyománnyá vált A Parnasszus kortárs apostolai című sorozat, a vendég Iancu Laura költő lesz. Az őszi találkozót pénteken 18.30 órától tartják. Az Aegis Kultúráért és Művészetért Közhasznú Alapítvány a Zrínyi Emlékév keretében is hirdet irodalmi estet: október 8-án, csütörtökön 17 órától Fazekas Sándor irodalomtörténész tanít majd az Igézőben.
Október 12-én, hétfőn 18 órára a Királykút Emlékházba várják a kedves érdeklődőket Benke László: A tűz igézetében című verseskötetének bemutatójára. Az est házigazdája Dr. Bakonyi István lesz, a belépés díjtalan.
Élő folyóirat írótalálkozóval kezdődtek kedden a XXI. Határon Túli Magyar Irodalom Napjai székesfehérvári programjai az Öreghegyi Közösségi Házban. Az eseményen a beküldött irodalmi alkotásokat a szerzők, előadóművészek és a Vörösmarty Társaság tagjai olvasták fel, majd este imádságos megemlékezést tartottak az aradi vértanúk emlékére a máriavölgyi Mária-szobornál.
Október 9-én, pénteken 18 órakor lesz Szegedi Kovács György: Fehér című verseskötetének bemutatója a Kisfaludi Közösségi Házban. A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget Dr. Sebők Melinda irodalomtörténész. Közreműködik: Dőry Magdolna versmondó. Házigazda: Tibai Tibor
A Vörösmarty Társaság, a Petőfi Irodalmi Ügynökség, a KMI-Kárpát-medencei Igazgatóság és az Öreghegyi Közösségi Ház együttes szervezésében, rendhagyó módon rendezik meg a Határon Túli Magyar Irodalom Napjait. Október 6-án, kedden és október 7-én, szerdán az Öreghegyi Közösségi Házba várják irodalmi délutánokra az érdeklődőket.
Október elején is színes és hasznos programokat kínál a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár. Megemlékezéssel, kiállításokkal és könyvbemutatóval köszöntik az őszt az intézményben.
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület következő irodalmi estjének vendége Bartal Klári költő, író lesz, akivel Tibai Tibor beszélget majd. Az érdeklődőket szeptember 30-án, szerdán 17 órakor várják a Fő utca 3. alatti közösségi térben.
A Magyar Irodalomtörténet Társaság Toldy Ferenc-díját Blatt György, Mohácsy Károly, Finta Gábor és Román Károly után ismét székesfehérvári irodalmár kapta. Bakonyi István a Vörösmarty-emlékülésen, a Városházán vette át az elismerést a művelődésszervezésben végzett tevékenységéért: „az irodalmi élet vérkeringésében folyamatosan jelen lévő irodalomtörténész, kritikus, tanár, Székesfehérvár irodalmi-kulturális életének aktív szervezője” – hangzott el a laudációban.