irodalom

2017.04.06 |
| 2018.01.14. 14:21:43 |

Születésének 85. évfordulóján Sobor Antalra emlékeznek a Városháza Dísztermében

Január 16-án, kedden 16 órakor a Vörösmarty Társaság szervezésében Sobor Antal Emlékest lesz a Városháza Dísztermében, a 2010-ben elhunyt József Attila,- és Szent István-díjas író, festőművész, pedagógus, Székesfehérvár díszpolgára születésének 85. évfordulóján. Köszöntőt mond Vargha Tamás, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. Szeretettel várják az emlékezőket.
| 2018.01.13. 17:36:43 |

Váradi Imre és Jónás Olivér nyerték meg a Rekviem a Don hőseiért versmondó-versenyt

Középiskolás és felnőtt kategóriában írták ki, hagyományteremtő szándékkal a „Rekviem a Don hőseiért” című versmondó-versenyt a Doni áttörés 75. évfordulója tiszteletére. A megtelt Vörösmarty teremben a középiskolások között Jónás Olivér, a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziumának tanulója, a felnőtteknél Váradi Imre lett a győztes.
| 2018.01.11. 20:31:28 |

Dokumentumjátékkal emlékeztek a Don-menti csaták áldozataira Almássy-telepen

A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, A Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a pákozdi Katonai Emlékpark, a Krajczáros Alapítvány, a Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület és a Krisztus Király Plébánia közös rendezvényén a „…nyugtasson a Donnak zúgása” című dokumentumjátékot adták elő a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei és a dabasi Áldos Színpad tagjai csütörtök este a Zsolt utcai Közösségi Házban.
| 2018.01.11. 19:04:50 |

Minőségi könyvek olcsón – megnyílt a könyves szekér a Palotai kapu téren

Fehérváron, a Palotai kapu téren is találkozhatunk már a könyves szekérrel, ahol mindenki minőségi könyvhöz juthat egy buszjegy áráért, mindez a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület által létrehívott Mozgó Könyvek mozgalomnak köszönhető. A különleges kulturális lehetőség vasárnap kivételével minden nap várja a könyvbarátokat.
| 2018.01.11. 09:23:31 |

Irodalmi est Oláh Gergely Máté Színinger című kiállításán

Oláh Gergely Máté "Színinger" című fotókiállításához kapcsolódóan lesz irodalmi est január 11-én csütörtökön 18 órától a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben. A képek alapján írt szövegeiket Maczák Orsolya, Munding Márton és Nagy Máté olvassák fel.
| 2018.01.11. 08:19:24 |

85 éve született Sobor Antal - emlékest lesz a Városháza Dísztermében

Január 16-án, kedden 16 órakor a Vörösmarty Társaság szervezésében Sobor Antal Emlékest lesz a Városháza Dísztermében, a 2010-ben elhunyt József Attila,- és Szent István-díjas író, festőművész, pedagógus, Székesfehérvár díszpolgára születésének 85. évfordulóján. Köszöntőt mond Vargha Tamás, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. Szeretettel várják az emlékezőket.
| 2018.01.09. 12:53:15 |

Könyves szekér a Palotai kapu téren - minőségi könyvek olcsón

Könyves szekér nyílik csütörtökön délután az Alba Plaza előtti téren. A kezdeményezés lényege, hogy mindenki minőségi könyvhöz juthasson egy buszjegy áráért. A különleges kulturális lehetőség hétfőtől szombatig várja majd a járókelőket.
| 2018.01.09. 09:07:00 |

Balladaesttel folytatódnak Fehérváron az Arany János Emlékév programjai

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban január 11-én, csütörtökön 17.30 órakor kezdődik. A Jézusa kezében kész a kegyelem című irodalmi est. Az Arany János balladaest a költő születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév programjaként valósul meg.
| 2018.01.09. 08:35:00 |

Tolcsvay Béla lesz a Királykút Emlékház hétfő esti vendége

Január 15-én, hétfőn Tolcsvay Béla lesz a Királykút Emlékház vendége, aki a Vörösmarty Társaság és A Szabadművelődés Háza közös rendezvényén “Lélekdal” című önálló estjét adja elő. A 18 órakor kezdődő eseményen bevezetőt mond Dr. Bakonyi István, irodalomtörténész, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
.
| 2018.01.08. 07:01:00 |

Pilinszky János est Hoboval január 20-án az Öreghegyen

A Magyar Kultúra Napja tiszteletére, január 20-án, szombaton, Földes László “Hobo” „Látja Isten, hogy állok a napon” című zenés irodalmi estjére várják a fehérváriakat az Öreghegyi Közösségi Házban. A 17 órakor kezdődő előadásra a belépés díjtalan.