L. Simon László, József Attila-díjas költő, író, országgyűlési képviselő volt Bakonyi István, irodalomtörténész, házigazda vendége a hétfő esti, királykúti beszélgetős esten. A Vörösmarty Társaság és A Szabadművelődés Háza közös rendezvényén politikáról ezúttal kevesebb szó esett, a hallgatóság a költő, író esszéista L. Simon Lászlóval találkozhatott a Királykút Emlékházban.
Két új programot kínál a hét folyamán a Szent István Király Múzeum. Szerdán könyvbemutató lesz az Új Magyar Képtárban: két fiatal költőnővel, Borda Rékával és Ferencz Mónikával ismerkedhet meg a közönség; csütörtökön pedig először nézhetjük meg a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben a Kőhidak és vasalóházak pályázatra beküldött fotókat.
November 23-án, csütörtökön 14:30 órai kezdettel ismét megrendezik a Móra-Hétvezér vetélkedőt az olvasás népszerűsítéséért a Hétvezér Általános Iskolában. A verseny témája Nógrádi Gábor: Gyerünk haza! - című könyve lesz. A vetélkedőre a szerző is elfogadta a meghívást, így a gyerekek az eredményhirdetés előtt, 15.30 órától író-olvasó találkozón is részt vehetnek.
November 20-án ismét beszélgetős est lesz a Királykút Emlékházban. A 18 órakor kezdődő eseményen Bakonyi István irodalomtörténész, házigazda vendége L. Simon László József Attila-díjas költő, író, országgyűlési képviselő lesz.
„…Mert mindenkinek kell egy mackó…” mottóval, textiljátékokból nyílt kiállítás szombaton délelőtt a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegén. A gyermekirodalomhoz kapcsolódó tárlaton öt kiállító, a Jenka Stílusiskola és Phrenos Művészetterápiás- és Bábpedagógiai Központ báb- és textil-játékkészítő csoportjának végzősei által készített játékokat, illetve bábokat lehet megtekinteni a következő egy hónapban.
Pénteken délután a Gárdonyi Géza Művelődési Házban több mint nyolcvan kisdiák szerepelt az idén 25 esztendős HEROSZ Fehérvári Állatotthon az Állatok Világnapjához kötődő szavalóversenyén. A gyerekeket három csoportban értékelte a neves szakmai tagokból álló zsűri, a nyerteseket oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmazták.
„Mondd el versben és rajzban”! címmel szerveznek programot november 18-án, szombaton 10 és 12 óra között az István Király Általános Iskolában. A gyerekek szabadon választott, kedvenc versükkel nevezhetnek. Az eseményre várják a leendő elsősöket és itt kerül sor az előzőleg már az óvodákban meghirdetett rajzverseny díjainak átadására is. A rajzok Nagy Bandó András verseihez készült illusztrációkat ábrázolnak.
„…Mert mindenkinek kell egy mackó…” mottóval, textiljátékokból nyílik kiállítás november 18-án, szombaton a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegén. A gyermekirodalomhoz kapcsolódó tárlaton öt kiállító játékait, illetve bábjait lehet megtekinteni csaknem egy hónapon át.
Pénteken délután a Gárdonyi Géza Művelődési Házban rendezi meg az Állatok Világnapjához kötődő szavalóversenyét a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Hetvennél is több gyermek jelentkezett, akiket három csoportban értékel a zsűri. A nyerteseket oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmazzák.
A pénteken az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság döntőjére, Székesfehérvárra érkezett és a Városházán nagyszabású megnyitóünnepségen részt vett mintegy 250 Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett fiatal szombaton, a versenyek megkezdése előtt a Nemzeti Emlékhelyen ismerkedett Székesfehérvár történetével és közösen helyeztek el virágokat Szent István király sírjánál.