Vasárnapig tart a „Mind egy szálig” jótékonysági honvédelmi adománygyűjtés Székesfehérváron. A rendezvény május 25-én, csütörtökön délután kulturális programokkal is kiegészül, többek között Szersén Gyula színművész, Berecz András mesemondó, illetve Agócs Gergely és a Fonó zenekar is fellép. A „Mind egy szálig” jótékony célú programsorozatot 2013-ban indították útjára a Magyar Honvédelem Napjához kapcsolódóan.
Az elmúlt évektől eltérően a következő évad alapját markánsan jellemzik majd a zenés, szórakoztató darabok és a kortárs irodalom izgalmas, új drámáinak jelenléte a Vörösmarty Színházban. A nagyszínpadon hat bemutató várható: az évad első premierje Dés László − Geszti Péter − Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk című zenés játéka lesz Keszég László rendezésében.
Fehérvárra is ellátogat majd a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárban szerdán megnyílt interaktív vándorkiállítás, amelyet Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye születésének 110. évfordulója alkalmából készítettek. A jövő esztendőben a szerző születésének 140. évfordulóját is ünnepeljük.
Tizenegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit csütörtökön a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház által szervezett Katolikus Könyvnapok. A könyvvásár és számos kapcsolódó program csütörtökön és pénteken is 10-18 óráig tart az intézményben. A keresztény kiadók köteteinek széles választéka mellett kiállítással, filmvetítésekkel, előadásokkal és pódiumbeszélgetésekkel is várják az érdeklődőket.
Az irodalmat, a gasztronómiát és a képzőművészetet ötvöző különleges programot szervez szerda este a Vörösmarty Mihály Könyvtár a Csók István Képtárban. Ez alkalomból a könyvtár meghosszabbított nyitva tartással, 21.00 óráig várja olvasóit a központi felnőtt részlegen.
Nyolcadik alkalommal szervezett játékos irodalmi vetélkedőt ötödik osztályosok számára csütörtökön a Tóvárosi Általános Iskola. A városból és környékbeli településekről összesen 16 csapat érkezett a János vitéz parkba ahol egy 5 állomásból álló pályán követhették nyomon Kukorica Jancsi útját, különféle kreativitást igénylő feladatokat teljesítve mérve össze tudásukat.
Idén tizenegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Katolikus Könyvnapok a Szent István Művelődési Ház udvarán május 18-án. A könyvnapokon csütörtökön és pénteken is délután 18 óráig tart a könyvvásár az intézmény díszudvarán, ahol az ismert keresztény kiadók könyveinek széles választéka várja az olvasni vágyókat.
Május 10-én szerdán 18 órakor az Új Magyar Képtárban mutatják be , Izsó Zita és Bach Máté "Pesti nő" című könyvét a József Attila Kör támogatásával. A könyvben a hétköznapi hősök mellett többek között Törőcsik Mari és Péterfy Bori vall arról, hogy milyen ma egy igazi pesti nő bőrében élni.
A Pro Cultura díjas Cserta család lesz a Közéleti és Kulturális Szalon következő vendége a Zsolt utcai Közösségi Házban május 8-án 18 órakor, a beszélgetőtárs Nagy Judit lesz. A család önzetlenséggel, elkötelezettséggel és igényességgel áll a jó ügyek mellé, így végez közösségi tevékenységet odaadó keresztényi szemlélettel, vállal fel tudatosan értékeket, legyen szó a munkáról, kulturális vagy szociális misszióról.
A könyvtárhasználati szokásokról készít felmérést a Vörösmarty Mihály Könyvtár. Négy célcsoportot határoztak meg, arra kérve őket, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, iratkozzanak be a könyvtárba, cserébe nyereményjátékon vesznek részt. A felmérés június 7-ig tart.