A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon. József Attila 113 éves lenne, de ezen a napon van Márai Sándor születésnapja, ő 120 éve született.
A húsvéti költészet felfrissítése a célja annak a locsolóvers-író pályázatnak, melyet irodalmi társaságok, közösségek összefogásával hirdettek meg. A pályázaton bárki részt vehet korhatár nélkül, az alkotások beküldési határideje április 12-e, húsvétvasárnap.
Módosította a pályázatok beadási határidejét a „Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj Közalapítvány” Kuratóriuma. Székesfehérvár Önkormányzata az ösztöndíjjal a városban élő, dolgozó vagy a várossal szellemi kapcsolatban álló alkotók, kutatók, művészek munkáját támogatja.
Nyilvánosan is elérhetővé tette webarchívumát az Országos Széchényi Könyvtár: az online gyűjteményben tematikusan gyűjtött honlapok, kiemelt eseményekhez kötődő online hírek, továbbá átfogó jelleggel elvégzett “webaratások” eredményei között kutathatnak az érdeklődők.
A koronavírus miatt kialakult járványügyi vészhelyzet következtében a a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár is bezárta kapuit. Ez azt jelenti, hogy az eddig megszokott közművelődési forma ugyan átmenetileg szünetel, de ezzel egy időben született egy új online közösségi tér is, amelyre Iszkádi Erika, az intézmény vezetője hívta fel a figyelmet.
Rendhagyó módon az első, internetes fordulóval zárul a „Költőnk és kora” vetélkedő. A Tarsoly Ifjúságért Egyesület által 29. alkalommal meghirdetett, középiskolásoknak szóló verseny szervezői a veszélyhelyzetre való tekintettel döntöttek így, tájékoztatott Sipos András elnök.
Március 10-e a Székely Szabadság Napja, amikor az 1854-ben ezen a napon kivégzett székely vértanúk emléke előtt tisztelgünk. Székesfehérváron idén is megemlékeztek az évfordulóról; a Balatoni úti körforgalom székelykapujánál, a Városházán és az Országalmánál is kiálltak Székelyföld önrendelkezése és a külhoni magyarság mellett. A Városháza homlokzatára is kitűzték a Székelyföld lobogóját.
Március 10-én, kedden 18 órától Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke Pálfalvi Jánossal, a dunaújvárosi Írisz Versszínpad előadóművészével beszélget az Öreghegyi Közösségi Házban (Fiskális út 93.). A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Szombaton rendezték a Fehérvári Versünnep előválogatóját. A tehetségkutató zsűrije idén is Kubik Anna színművész vezetésével értékelte a produkciókat, amelyek színes palettáját mutatták a jelentkező középiskolások érdeklődésének, klasszikus és kortárs költők komoly vagy könnyedebb verseivel, gondolati lírával, monológ típusú költeményekkel. A döntőben április 18-án tizenkét fiatal mond verset a Városházán
Közel ezer résztvevője lesz a 2020-as Fejér Megyei Diáknapoknak: a megye 35 középiskolája összesen 916 főt nevezett a rangos kulturális seregszemlére. A zsűri és a közönség 519 produkciót, illetve alkotást láthat az április 3–5. között Dunaújvárosban zajló eseményen; a legnépszerűbb színpadi kategória idén is a vers- és prózamondás.