Egy évvel ezelőtt indult Csodalámpás címmel biblioterápiás foglalkozás az Aranybulla Könyvtárban. Csiszárné Mahler Mónika, a foglalkozás vezetője az ÖKK Podcast vendége.
Papírszínházzal, diavetítéssel és kézműveskedéssel várja a családokat a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtára. A gyermekfoglalkozás február 18-án, szombaton 10 órakor kezdődik.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház az irodalmi estek egyik otthona Székesfehérváron. Nem lesz másképpen március 8-án, 17 órakor sem, amikor Cs. Varga István Hagyatékból örökség című könyvét mutatják be Bakonyi István közreműködésével.
A Székesfehérvári István Király Általános Iskola volt a házigazdája idén is a Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny területi döntőjének. Két korcsoportban – 5-6. és 7-8. osztályosok – több mint ötven diák nevezett a megmérettetésre, melynek végén az is eldőlt, hogy Gyenge Laura és Schneider-Zaj Ákos jutott tovább a balatonboglári regionális döntőbe.
A szeretet és bátorság próbája címmel szerveznek interaktív népmesefoglalkozást gyerekeknek 2023. február 17-én, pénteken 16.30 órai kezdettel az Aranybulla Könyvtárban. A 4-8 éveseknek ajánlott programra előzetes bejelentkezést kérnek.
Életének 76. esztendejében elhunyt Saitos Lajos kortárs költő, szerkesztő, a Fejér Megyei Hírlap hajdani munkatársa. 1947. április 3-án született a Fejér megyei Soponyán. Iskoláit ott, valamint Székesfehérváron és Budapesten végezte. Levelezőn érettségizett, felsőfokú energetikus oklevelet szerzett, és a MUOSZ újságíró stúdiójában tanult. Versei számos lapban megjelentek. „A jól megírt, s helyére billentett vers a legjobb életrajzi adalék.” - írta magáról Sajtos Lajos.
Az ÖKK podcast legújabb epizódjában meghallgathatják, milyen út vezet a grafikus szakiránytól az újságíráson át a költészetig. Hogyan keres, azaz fedez fel magának új utakat – ahogy egyik versében fogalmaz – a “B” oldalt indító nő, Bokros Judit.
Folytatódnak az Aranyat érő beszélgetések február 8-án, szerdán az Aranybulla Könyvtárban. A 17.00 órakor kezdődő program vendégei Bakonyi István és felesége, Tóth Ilona lesznek, a belépés díjtalan.
Íróasztal címmel indít beszélgetős sorozatot a Vörösmarty Társaság február 9-én. Az első alkalommal Zilahy Ágnes író, valamint Ferenczy Noémi, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanára, színpadi rendező-író lesznek P. Maklári Éva vendégei.
Pénteken este mutatták be a Csoóri Sándor 90, Csanádi Imre 100 című tanulmánykötetet a Szent István Művelődési Házban. A Csoóri Sándor Társaság szervezte eseményen Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, Izabella Caussanel és Csoóri Sándor “Sündi”, az Ötödik Évszak zenekar tagjai, valamint Csengey Márton versmondó lépett fel.