Diótörő címmel adott karácsonyi családi koncertet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Budapest Jazz Orchestra az MKOSZ Edzőközpontban. A karácsonyi klasszikus jazz-be csomagolt hangversenyén Csajkovszkij táncszvitjének dallamait és Duke Ellington jazz feldolgozását hallhatta a közönség, majd Dimitrij Sosztakovics 2. jazz-szvitjét játszotta el a szaxofonkórussal kibővült szimfonikus zenekar.
December 21-én, csütörtökön “Karácsonyi Varázs” címmel zenés est lesz A Szabadművelődés Házában. A 18 órakor kezdődő eseményen fellép Zsigmond Lala és Modri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház tagja. Jegyek elővételben 1200 forintért, a helyszínen 1500 forintért kaphatók.
A Misztrál együttessel adtak hagyományos gálaműsort a Fehérvári Versünnep döntősei hétfőn este a Városháza dísztermében. A rendezvényen a várakozás idejéhez illő gondolatokat, verssorokat szólaltattak meg, a Vershúron adventi, „Lángolj és világíts” című előadásának a karácsonyi gondolatok, a meghitt várakozás volt a témája.
Méltósággal, díszbe öltözött lélekkel köszöntötte hagyományos adventi koncertjén vendégeit a Szent István Székesegyházban, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Hermann László Vonószenekar, a Primavera Kórus, és az Alba Regia Vegyeskar.
Advent harmadik hétvégéjén is mindenkit szeretettel vártak az egyházi, a városi és az intézményi programokra, ahol a fehérváriak együtt készülődhettek a várva várt ünnepre. A Városház téri adventi színpadon Mits Marci és Horváth Dávid koncertje után gyúltak fel az öröm gyertyájának fényei, majd a Kávészünet zenekar játszott népes közönség előtt.
A Székelyfonóval zárult szombaton este a Kodály-emlékév székesfehérvári rendezvénysorozata a Vörösmarty Színházban. Az emlékév programjai hatalmas összefogással valósultak meg, a városban 14 helyszínen összesen 32 rendezvényen szólaltak meg Kodály-művek, -feldolgozások, zajlottak előadások az életműről vagy konferenciák, találkozók a zeneszerző, zenepedagógus és népzenetudós tiszteletére.
Advent harmadik hétvégéjén a csodálatos fényekkel kivilágított Belváros karácsonyi készülődésre várja a családokat, baráti társaságokat, kicsiket és nagyokat. Zenével, mesékkel, játékkal, kézműves foglalatosságokkal töltődhetünk szombaton és vasárnap is. A programokra mindenkit szeretettel várnak.
December 17-én 19.30 órától a város zenei együttesei és kórusai lépnek fel egy közös karácsonyi koncerten. Felcsendülnek a legszebb karácsonyi művek a kórusok előadásában, közös műként pedig elhangzik Vivaldi egyházzenei alkotása, a Gloria.
December 15-én, pénteken 18:45 órakor kezdődik az Ars Musica Kórus adventi hangversenye a Ciszterci (Nagyboldogasszony) templomban. Közreműködnek Teleki Miklós, orgonaművész, Fóris István, oboaművész, az Ars Musica Kórust Szabó Adrienn vezényli. A rendezvény ingyenes, szeretettel várják az érdeklődőket.
Két magyar névvel bővült a FEZEN fesztivál 2018-as listája. Az ország talán legnépszerűbb női és férfi előadója egy napon lép színpadra Székesfehérváron. Az eddigi rock-metal műfajú bejelentések után most a pop program erősödik, de a szervezők közlése szerint minden stílus rajongói számíthatnak még meglepetésekre.