Adventtől karácsonyig címmel adott koncertet a Vox Mirabilis Kamarakórus szerdán Zemlényi Katica karnagy vezényletével. Az esten számos kórusműben vált érzékelhetővé a karácsony öröme és hangszeres produkciók is színesítették az eseményt. A koncert egyben az Aranybulla Emlékév intézményi programsorozatának záró eseményét is jelentette.
Idén újra megrendezhette a város az adventi időszakban a Nyugdíjasok Karácsonyát. A zenés-táncos műsor hagyományosan Székesfehérvár Önkormányzatának ajándéka, mellyel szeretnék megköszönni a szépkorúak egész éves támogatását, együttműködését és munkáját.
A Dúdoló „adventi kiadására” invitáljuk a kisgyermekes családokat december 14-én, szerdán 10 órára az SZKKK Fürdő sori épületébe: a mozgásos, énekes, mondókás, hangszeres játékot Pintérné Markovich Marcella vezeti, szeretettel várja a 0–3 éves gyermekeket és szüleiket.
A lucázás mellett az advent és a karácsony hagyományait is felelevenítik a zene segítségével december 13-án, kedden. Luca napján a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium népzenész növendékei 17 órától adnak koncertet a Szent István Művelődési Házban, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Karácsonyi koncertre várja a közönséget a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola december 14-én szerdán 17.30 órára a Budai úti református templomba, ahol fellépnek az iskola tanulói és a Comenius Kamarakórus is. A kamarakórus önálló koncertet is ad december 19-én hétfőn 18 órakor a Szent Imre templomban.
Székesfehérvár Önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. Idén Závodszky Noémi és Tűzkő Sándor műsora mellett a Székesfehérvári Balett Színház művészeit, az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Kókonya csoportját és a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület táncosait láthatja és hallhatja a szépkorú közönség december 14-én, szerdán 14 órától az Alba Regia Sportcsarnokban.
Karácsonyi koncertek egész sorát rendezik decemberben a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Szerepel az összeállításban a Hermann László Zeneiskola Népzene Tanszaka, Rákász Gergely koncertorgonista, a Hungarikum együttes és a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar is.
Dicsőség címmel rendezték szombaton este a Vox Mirabilis Kamarakórus hangversenybérletének karácsonyváró koncertjét a Zsolt utcában a Krisztus Király Templomban.
Újabb kreatív szombatra várja a családokat az Aranybulla Könyvtár, a program az ünnepváráa jegyében telik december 10-én. Az Aranybulla Emlékévhez kapcsolódóan december 14-én, szerdán a Vox Mirabilis Kamarakórus koncertezik az intézményben.
Adventi jazzkoncertre hívja a műfaj kedvelőit a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ: a népszerű ének-gitár duó, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint érkezik a Fürdő sori épületbe december 9-én, pénteken este hétkor.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.