A XIII. Gömöri Kulturális Napok keretén belül 2017. október 13-án Rozsnyón rendezték meg a XV. Nemzetközi Kórustalálkozót, melynek helyszíne a Történelmi Városháza kongresszusterme volt. A Csemadok Rozsnyói Városi Választmánya a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórust kérte fel, hogy a kulturális rendezvény díszvendége legyen.
Október 18-án szerdán 17 órakor Mits Márton világslágereket ad elő szaxofonon a Viktória Rehabilitációs Központban. Az Erzsébet út 20. szám alatti intézményben szervezett koncertre a belépés ingyenes, de pénzadományokat elfogadnak a központ javára.
Borlói Rudolf Rekviemje csendül fel a Szent Imre templomban november 4-én, szombaton este az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Halotttak napi koncertjén. A fehérvári szimfonikusok mellettt a Budapesti Koncert kórus továbbá, Schöck Atala alt és Bakonyi Marcell basszusbariton lép a közönség elé, Medveczky Ádám vezényletével.
Több mint ötven fehérvári és Fejér megyei fiatal énekes vágott neki az idei Fehérvár Hangja versenynek: a jelentkezők szombaton álltak először a zsűri elé a válogatón. Az énekeseknek az első fordulóban a capella, azaz zenei kíséret nélkül kellett bizonyítaniuk a Petőfi Kultúrtanszék színpadán.
November 4-én szombaton 19.30-tól a Szent Imre templomban csendül fel Borlói Rudolf Rekviem című műve a Donnál elesett katonák és a II. világháború minden áldozatának emlékére. A koncerten Medveczky Ádám vezényli az Alba Regia Szimfonikus Zenekart és a Budapesti Koncert Kórust. A szólisták Schöck Atala és Bakonyi Marcell lesznek.
A Vörösmarty Színházban, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Bach, Mendelssohn és Gárdonyi Zoltán műveivel köszöntötte a reformáció születésnapját. A koncert karmestere, a Kossuth-díjas Medveczky Ádám volt. Az esten közreműködött, Bányi Júlia, Kneufel-Herdliczka Klára, Somogyi Balázs, Tarnai Dávid énekművészek, a Székesfehérvári Ökumenikus Kórus, a Várpalotai Bányász Kórus és Szabó Balázs zenetörténész.
Meghirdették a II. Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabál és a IV. ifiFESZT programjait a Petőfi Kultúrtanszéken. Október 18-án, a város felsőoktatási intézményeibe járó diákok találkozhatnak egymással és a báli hagyományok szerint szórakozhatnak. A középiskolások őszi szünetét a IV. ifiFESZT vezeti be a szünet előtti utolsó tanítási nap estéjén, október 27-én, pénteken 18 órától.
Október 9-én, hétfőn, 19 órakor kezdődik a Reformáció Emlékévének ünnepi koncertje a Vörösmarty Színházban, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában. Vezényel Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester, közreműködnek: Bányi Júlia, Kneusel-Herdliczka Klára, Somogyi Balázs, Tarnai Dávid, a Székesfehérvári Ökumenikus Kórus (Karnagy: Dóczy István), a Várpalotai Bányász Kórus (Karnagy: Borbás Károly) és Dr. Szabó Balázs zenetörténész.
A Primavera Kórus a házigazdája és szervezője a már hagyománnyá vált „Szent István országa - Boldogasszony országa” kórustalálkozónak. A fellépők az idei programot a kettős Kodály-jubileum jegyében állították össze. A galántai Kodály Zoltán Daloskör és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság is Fehérvárra érkezett.
„Szent István országa – Boldogasszony országa” címmel szervez kórustalálkozót október 7-8-án a Primavera Kórus. Meghívásukra a királyi városba érkezik a galántai Kodály Zoltán Daloskör és a veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság. Szeretettel várják a város zeneszerető közönségét október 7-én, szombaton 17 órakor a Szent Imre templomba, a kórusok ünnepi hangversenyére.