Szombaton a Generációk találkozójával folytatódott a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Szabad Színház jubileumi rendezvénysorozata. Az Igézőben Arany János A walesi bárdok és a Tetemre hívás című műveit adták elő, majd a Mátyás szobornál köszöntőkkel és koncertekkel folytatódott az ünnep.
Június 2-án, szombaton lesz az I. Feketehegyi Summer Jam a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. 20 órától színpadra lép Tkyd, a Hősök és Sub Bass Monster. Kapunyitás 19 órától, a belépő 1000 forint.
Közkívánatra idén is lesz „folkmise”, azaz gregorián és népénekes mise Szent István tiszteletére a budapesti Szent István Bazilikában. A Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által szervezett esemény május 30-án, a Szent Jobb megtalálásának ünnepnapján 18 órakor kezdődik.
A FEZEN fesztivál és a Budai Fonó Zeneház összefog. Kortárs színház, folk, világzene és táncház is szerepel az idei FEZEN-en helyet kapó Fonó Színpadon. A Zeneház és a Fesztivál összefogásából született új programhelyszínen fellép többek között a Boban Markovic Orkestar, a CSÍK zenekar és a Parno Graszt is.
Bergerné Szőnyi Anna zenetanár, Radics Éva ének-zene tanár és a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kapta a Zenei Nevelésért Díjat idén Székesfehérváron. Hétfőn este tartotta jubileumi tizedik hangversenyét és díjátadóját a Mihályi Gyuláné Eszti néni emlékére 2007-ben létrehozott Zenei Nevelésért Alapítvány.
Május 28-án, hétfőn, 18 órakor zenés beszélgetés lesz Szvorák Katalin, Kossuth-díjas népdalénekessel a Királykút Emlékházban. Az est házigazdája Dr. Bakonyi István, Jósika Miklós-díjas irodalomtörténész lesz, közreműködik Cserta Balázs, Artisjus-díjas zeneművész. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdelődőket.
Május 28-án, hétfőn 20 órakor az amerikai The 3Dom Factor koncertezik A Szabadművelődés Házában. Az eseményen Jon Irabagon (szaxofon), Joe Fonda (basszusgitár) és Barry Altschul (dobok) zenél. A zenekar koncertjére a belépődíj 1200 forint.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai Ferenc Kamarazenekari Hangversenysorozatának második estjén, május 31-én Mozart és Grieg művei csendülnek fel a festői szépségű Bory-várban. A koncerten a világhírű karmester, Ács János vezényel.
Vasárnap délelőtt Palya Bea családi koncertjével folytatódott a Hetedhét Játékfesztivál. Az Altatok című könyv-lemez megszületéséhez az énekesnőnek várandóssága adta, a dalok intimitásról, gyengédségről mesélnek. Palya Bea ezúttal is elvarázsolta a közönségét, kicsik és nagyok egyaránt élvezték a koncertet.
Idén 15. alkalommal kezdődött el a Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál Székesfehérváron, a házigazda Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium szervezésében. Az ünnepélyes megnyitóra a Városház téren került sor, a külföldi vendégkórusok, a magyar városokból érkezett vendégek és a vendéglátó kórusok részvételével.