December 8-án, szombaton Mikulás buli lesz az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol zenél a Fanta Boys. Az esemény 19 órakor kezdődik, jegyek a helyszínen 1500 forintért kaphatók. Asztalfoglalás a 06-22-303-366-os számon lehetséges.
A Közéleti és a Kulturális Szalon keretein belül meghitt ünnepváró estére várta tagjait a Székesfehérvári EsélyKör (fogyatékosügyi szervezetek hálózata), a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából, az advent jegyében Krisztus Király Plébánia Közösségi Házba. A Vox Mirabilis Kamarakórus előadását követően az este az EsélyKör angyalkáinak meglepetésével zárult, akik valamennyi résztvevőt megajándékoztak.
Közel ötszáz, Fejér megye gyermekotthonaiban és nevelőszülőknél nevelkedő gyermek gyűlt össze hétfőn a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében. A gyerekeket, kísérőiket és a támogatókat Fehérvár polgármestere köszöntötte, volt ajándékosztás és Molnár Ferenc Caramel is koncertet adott.
Második állomásához érkezett hétfőn a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat a Vörösmarty Színházban. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar stílusában és karakterében teljesen eltérő, népszerű darabokból mutatott be válogatást Csajkovszkijtól Johann Straussig. A műsorban a zenei humoráról elhíresült páros, Balogh Sándor és Lukácsházi Győző működött közre.
December 3-án, hétfőn 17 órai kezdettel a Vox Mirabilis Kamarakórus „Karácsonyi ráhangoló dallamok” című előadására várják a látogatókat az Aranybulla Könyvtár Olvasótermébe. (Köfém lakótelep 1.) Vezényel Zemlényi Katica, karnagy. A belépés díjtalan.
December 21-én pénteken 19.30-tól a Szent Imre templomban Karácsonyi koncertet adnak a város vegyeskarai és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az esten felcsendül Corelli Karácsonyi concerto grosso-ja és Bach Magnificatja is.
Németország, Brazília és Chile után az elmúlt héten Székesfehérvár adott otthont a Nemzetközi Csellófesztivál. A mesterkurzusokkal, magánórákkal és több népszerű koncerttel tarkított hétre a világ minden tájáról érkeztek kiemelkedő tehetségű csellisták.
A gospel műfaj őshazájából érkező kórus élő zenekari kísérettel varázsolja el a Prohászka Ottokár Emléktemplom közönségét december 4-én. A három híres szólistával felálló 35 fős kórus előadására még kaphatók a jegyek, elővételben online vagy személyesen Székesfehérváron a Petőfi Kultúrtanszéken.
Földes László Hobó szerdán Ady-estjével járt az Öreghegyi Közösségi Házban. Az versekből és megzenésített versekből álló előadásra megtelt a kulturális intézmény nagyterme. Mint Hobo elmondta, maga is nagy izgalommal és sok gyakorlással készült, hiszen több mint egy éve nem lépett az Ady-versekből összeállított esttel közönség elé.
December 1-jén, szombaton „Rock és Blues est” lesz A Szabadművelődés Házában a White Room és a Be tone Blues Band zenekarok fellépésével. A 20 órakor kezdődő eseményre a belépő 600 forint.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.