Tizenhárom fehérvári általános iskola közel hétszáz diákja alkotja a Kisangyalok karát, amely vasárnap karácsonyi énekekkel adja hírül, hogy elérkezett a várakozás időszaka. November 27-én, vasárnap 17.45 órakor, a gyertyagyújtás és az ünnepi fények felkapcsolása előtt varázsolnak ünnepi hangulatot a Városház térre.
Szerdán a Ligetsori Óvodában folytatódott a Hangszervarázs programsorozat, amelynek keretében egy mesébe szőtt bemutatón keresztül minden alkalommal egy-egy hangszercsaládot ismerhetnek meg a gyerekek. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar óvodásoknak szóló interaktív foglalkozása közel 1500 székesfehérvári kisgyerekhez jut el a következő napokban.
A belvárosban a helyükre kerültek az esti sétákat hangulatossá varázsoló fények, a karácsonyi díszek, az óriási fenyő alatt ismét elindul a gyerekek kedvence, a kisvonat. Felépül a betlehem, lesz ismét hópelyhes interaktív játék a Varkocs-szobornál, a Vasvári Pál utcában pedig a mesebeli manóváros „lakásaiba” kukucskálhat be az arra járó. A négy adventi vasárnapon zenés műsorok várják a fehérváriakat a Városház téren.
Hatodik, egyben utolsó részéhez érkezik szombaton a Történelem dalban elbeszélve című zenés sorozat. November 19-én ezúttal a Musica Historica régizenei együttes lép fel majd a Szent István Művelődési Házban.
Egy különleges este részesei lehettek mindazok, akik részt vettek a szerdai „100 hegedűs” koncerten. Mese, népdal, filmzene és klasszikusok egymást követve csendültek fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában rendezett esten, amelyen a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola vonós tanszakának diákjai játszottak közösen.
Hangutazás – fényutazás címmel ad koncertet Kövi Szabolcs a Köfém Művelődési Házban november 17-én, csütörtökön 18.00 órakor. A programot eddig egyedülálló módon lézer-fényjáték kíséri, és újra bemutatják Zsolnai Tímea misztikus töklámpásait is.
Az Alba Regia Táncegyüttes régi vágya volt egy olyan műsor, amely gyermekeknek és felnőtteknek is szól. Az álmuk 2022 nyarán beteljesült: Novák Péter rendezésében, Majoros Róbert és Molnár Gábor koreográfiáival, ifjabb Csoóri Sándor „Sündi” zenéjével bemutatták a Mesenép című családi előadásukat.
A népzene, a néptánc jegyében telik november második vasárnapja a Kisfaludi Közösségi Házban: délelőtt tíztől a térségi és országos népzenei minősítő fellépőinek műsorait élvezheti a közönség, délután négytől pedig a Márton-napi hagyományokat is felelevenítő zenés, táncos program várja a családokat november 13-án.
A hagyományos köszöntő mellett idén bállal is ünnepelhetnek a Katalinok november 25-én. A Liszt Ferenc utcában, Kati néni szobránál 17 órakor kezdődik a program, amelyen a név viselőit egy szál virággal köszönti a város polgármestere, a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a Hagyományos Piacokért Egyesület pedig forralt borral és harapnivalóval kínálja a vendégeket.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.