Március 13-án, kedden újra jazzbeszéd lesz Mits Marcival A Szabadművelődés Házában, ahol a vendég ezúttal Márkus Tibor lesz. A beszélgetés 19 órakor kezdődik, 18 órától előzenekarként fellép az Optional Jazz Quartet feat. Gesztesi Alexandra. Az eseményre a belépés díjtalan.
Több évtizedes hagyomány van a társaséneklési versenynek a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában. A társaséneklés hagyományos ünnepén az iskola valamennyi évfolyama - kicsik és nagyok- egyaránt megmérettették magukat a zsűri előtt, aki arany, ezüst és bronz minősítéssel jutalmazta a fellépőket.
Nem csak az egyetemistákat, a kisgyermekes családokat is várja a Petőfi Kultúrtanszék. Februárban dupla teltházas koncerttel indult el a Petőfi Junior Vasárnap sorozata, aminek keretében ezen a héten a kétszeres Fonogram-díjas Kovácsovics Fruzsina érkezik Elfeledett mézescsók című lemezével.
Március 19-én 19 órától a Vörösmarty Színházban lép fel önálló zenei stand up estjével Bősze Ádám, a Virtuózok arca, aki szerzetesből lett tévés. Bősze Ádám önálló estje egy eddig nem létező új műfajt képvisel, mely a stand up alapjaira építve nyújt tartalmas és minőségi élményt a zeneszerető közönségnek.
A pákozdi római katolikus templom tornyának felújításáért rendeznek jótékonysági programot március 4-én, vasárnap délután a helyi művelődési házban. A színpadi műsor mellett lehet licitálni ismert festőművészek képeire, illetve a pártolók anyagilag és munkájukkal is támogathatják a kezdeményezést.
Március 8-án, csütörtökön, a Nemzetközi Nőnap alkalmából Mits Marci 16:30 órától a „Művek az emeletről”, (Deák Gyűjtemény) 18:30-tól pedig a „HANYATtLÓ-SZÁRNYALÓ” című kiállítás (Csók István Képtár) szobrai között játszik szaxofonon. A zenés tárlatnézésre a belépés hölgyeknek ingyenes – aki férfi kísérővel érkezik, ajándékcsomagot is kap.
A 2018-as, sorrendben harmadik Székesfehérvári Székely Bál is „A Kárpát-medencei magyarság ünnepe” lesz a szervezők szándéka szerint. A hagyományossá vált rendezvény április 7-én, szombaton lesz a Szent István teremben, az idei kedvezményezettek a Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona (Beregszász), székesfehérvári alap és középfokú iskolák könyvtárai, valamint a bözödújfalusi Összetartozás Temploma lesznek. Az esemény részleteiről a szervezők számoltak be csütörtökön, a Hiemer-házban.
Március 6-án kedden 18 órakor a Fejér Megyei Levéltárban mutatják be Hatala Csenge Requiem című könyvét. A történet, amiről sokan nem tudják, hogy székesfehérvári, olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy ki volt a fehérvári koncerten elhunyt fiú és hogy mi történhetett vele azon a sokat emlegetett, februári estén, és miért nem mesélte el még senki a történetét?
A The Prodigy is csatlakozik a fellépők sorához az idei FEZEN fesztiválon. Az együttes tagjai világszerte arról híresek, hogy élőben bizony nem tekerik le a hangerőt és a színpadi energiával sem spórolnak, a Szigeten is minden alkalommal kitűnő koncertet adtak.
Március 2-án, pénteken ismét folk est lesz A Szabadművelődés Házában. A 20 órakor kezdődő eseményen a Tilinkó zenekar muzsikál, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.