Sporthírek

/ 2008.01.10. 03:22:51 |

Indul az EBEL rájátszása - Egy szlovén és egy amerikai csatár az Alba Volánnál


Az Alba Volán SC jégkorong csapata számára szinte most kezdődig igazán az Erste Bank Eishockey Liga. Az osztrák bajnokság alapszakaszának utolsó helyén végzett fehérváriak a mini rájátszásban harcolhatják ki a felsőházi tagságot. A Volánnak az Innsbruckkal, az Olimpija Ljubljanával, és Graz-cal kell csatáznia a legjobb nyolc közé jutásért. Nagy feladat áll a Ted Sator dirigálta kék-fehérek előtt, hiszen a mini play-off első két helyén kell zárniuk, ha tovább akarnak lépni. A célok elérése érdekében két csatárt igazolt a Volán.
/ 2008.01.09. 23:17:41 |

Munkában az FC Fehérvár - szombaton már edzőmérkőzést vívnak

 Az FC Fehérvár labdarúgó csapata a hét közepén már nagy munkában volt, napi két edzéssel készül az előtte álló tavaszi idényre. Disztl László vezetőedző, valamint Szabó György és Bekő Balázs pályaedzők szinte minden gyakorlatnál tevékeny részesei a feladatoknak. Az új tréner szerint a tervnek megfelelően halad a felkészülés, bár teljes intenzitással még nem mozoghatnak a játékosok.Mindez annak tudható be, hogy nem egyforma edzettségi állapotban tértek vissza a szabadságról a futballisták, így először fizikailag egy szintre kell hozni a csapatot, s a komoly munkát csak eztán kezdhetik meg.
/ 2008.01.09. 23:12:13 |

Két fehérvári érdekeltségű csapat is indul a Budapest-Bamako Rallyn

 2008. január 12.-én a reggeli órákban rajtol a fővárosból a Budapest-Bamako Rally. A két kontinensen átívelő autós, motoros versenynek két székesfehérvári érdekeltségű csapat is résztvevője lesz. A CSUKI-BU-BA Team és a BKV Team tagjai a rajt után Székesfehérváron is megállnak, a Vörösmarty Színház előtti téren Warvasovszky Tihamér polgármester köszönti a nagy túrára indulókat. A rövid pihenő alatt meg lehet tekinteni a buszt, és a terepjárót, sőt fényképeket is lehet készíteni. A rendezvény minden érdeklődő előtt nyitott!
/ 2008.01.07. 13:13:48 |

Dr. Mezey György sportigazgató, Disztl László vezetőedző az FC Fehérvárnál

 Az új vezetőedző, Disztl László irányításával megkezdte a felkészülést az FC Fehérvár labdarúgó csapata. Erről sajtóbeszélgetés keretében számolt be a Fehérvár FC Kft. többségi tulajdonosának képviseletében Gál András Levente. A szakmai stábban kapusedzőként tevékenykedik tovább az új vezetőedző bátyja, Disztl Péter, míg a pályaedzői feladatokat a klub két korábbi utánpótlás-trénere Bekő Balázs és Szabó György látják el. A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője dr. Mezey György lett az FC Fehérvár sportigazgatója, de nem lesz szorosabb kapcsolat a felcsúti intézmény és a fehérvári együttes között.


/ 2008.01.04. 22:06:38 |

Az Albacomp szerződést bontott Hendersonnal

 A rövid téli szünet után az Albacomp kosárlabda csapata a Dombóvár ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket. A fehérvári csapatban már nem lehet ott a hétvégi hazai bajnokin Kenneth Henderson, akivel január negyedikén szerződést bontott az Albacomp vezetősége. A fehérváriak légióskeretében így maradt Nuber, Bradford, McClendon és Radovic.

/ 2008.01.04. 21:56:30 |

Szoros vereséget szenvedett az Alba Volán az alapszakasz utolsó mérkőzésén

 Az alapszakasz utolsó mérkőzésén a tisztes helytállás reményében korcsolyázott jégre az Alba Volán SC, hiszen az Erste Bank Eishockey Liga alapszakasz-elsőségére pályázó Vienna Capitals együttesét fogadta. A fehérváriak már hadrendbe állították az egy fehérvári edzésen átesett új szerzeményt, a szlovén válogatott 24 éves szélsőjét, Matic Kraljt. A találkozó elején éppen a legutóbb a Slavija Ljubljana csapatát erősítő Kralj volt az egyik főszereplő, hiszen akadályozásért két perccel büntették, s az ötödik percben már gólra is váltotta a bécsi csapat a meccs első emberfórját... Alba Volán SC – Vienna Capitals 1–2 (1-1, 0-1, 0-0)
/ 2008.01.04. 19:10:20 |

Disztl László az FC Fehérvár vezetőedzője

 2008. január 7-től Disztl László az FC Fehérvár labdarúgó csapatának vezetőedzője. Az új többségi tulajdonos korábban közös megegyezéssel szerződést bontott Marijan Vlakkal, és segítőjével, Hrvoje Braovic-al. Az új szakmai stáb kijelölését sokrétű találgatások övezték, végül nem mentek messze az új vezetők az edzőválasztásban, házon belül oldották meg a problémát. Disztl László legutóbb az FC Fehérvár utánpótlás-vezetője volt. Garancsi István a honlapunknak elmondta, kizárólag Disztl Lászlóval tárgyalt az FC Fehérvár vezetőedzői posztjáról, a sajtóban megjelent találgatásokat ő maga is meglepve olvasta.
/ 2008.01.02. 16:19:32 |

Kurt MacSweyn és Michal Stastny távozik az Alba Volánból

 Az Erste Bank Eishockey Liga utolsó 2007-es összecsapásán az Alba Volán SC súlyos vereséget szenvedett hazai pályán, az Olimpija Ljubljana 7-3-ra verte a fehérváriakat. Azon a találkozón Kurt MacSweyn szerezte a Volán második találatát, de a kanadai légiós számára ez volt az utolsó örömteli élmény Fehérváron. Az Alba Volán SC jégkorongszakosztálya közös megegyezéssel szerződést bontott MacSweynnel, és nem folytathatja pályafutását a kék-fehéreknél a szlovák csatár, Michal Stastny sem, akivel ugyancsak közös megegyezéssel bontott kontraktust a klub.
/ 2007.12.30. 21:43:00 |

Súlyos Alba Volán vereség 2007 utolsó jégkorong mérkőzésén

 A 2007-es év utolsó jégkorong mérkőzésén a győzelem reményében korcsolyázott jégre az EBEL tabelláján utolsó helyen álló Alba Volán SC, hiszen a már egyszer legyőzött, és a nyolcadik helyen tanyázó Olimpija Ljubljana csaptatát fogadták a fehérváriak. A 35. fordulóban hiányzott a Volán soraiból Hetényi Zoltán és Ocskay Gábor is, az együttesen végigsöpört vírus áldozatául, és ágynak estek. A sorok összetételét Ted Sator alaposan átvariálta, talán ilyen felállásban még nem is szerepeltek a kék-fehérek, s az első harmadban - majd a folytatásban - nem is muzsikált igazán a gépezet. Alba Volán SC – Olimpija Ljubljana 3–7 (0-2, 0-1, 3-4)
/ 2007.12.30. 17:42:10 |

Az újév első napjától lehet korcsolyázni a Velencei-tavon

A Velencei tavon január 1-jétől lehet korcsolyázni, de csak a kijelölt helyen, az agárdi strandon. A jég ugyan vastagszik, de a nádasok közelében még vékony. A Balatonon egyelőre veszélyes korcsolyázni, mert a jégréteg csak néhány centiméteres. Keszthelynél szombaton egy férfi alatt beszakadt a jég, és csak a közelben levő vízimentőknek köszönheti, hogy életben maradt.
/ 2007.12.29. 22:01:50 |

Jól halad a Cornexi-Alcoa felkészülése

 A téli felkészülés monotóniáját három játékrészes edzőmérkőzéssel törte meg a Cornexi-Alcoa-AutoBahn női kézilabda csapata. A fehérvári együttes a Békéscsabai NKK alakulatát látta vendégül a Köfém csarnokban, s az év vége előtt három nappal látványos és eredményes játékkal szórakoztatta a mintegy 200 fős publikumot. Vura József csapata az első félidőben négy góllal vezetett a Csaba ellen, s tulajdonképpen ezt a differenciát végig állandósítani is tudta. Triscsukék látványos akciók végén szerezték góljaikat, hol bombatalálat, hol pedig kínai figura vezetett az újabb gólörömhöz.  CORNEXI ALCOA-AUTO BAHN - BÉKÉSCSABAI NKK 29–24 (17–13)

/ 2007.12.28. 21:44:39 |

Vissza a valóságba - öt gólt kapott az Alba Volán

 Az Olimpija Ljubljana elleni hazai összecsapás előtt Tirolba látogatott az Alba Volán SC jégkorong csapata, ahol az Erste Bank Eishockey Liga 34. fordulójában az Innsbruck otthonában vendégeskedett. Ted Sator a jóbarát és a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Pat Cortinának együttese ellen vezette a fehérvári csapatot, s az első harmadban mindezt némi részsikerrel tehette. A hatodik percben Ocskay szerzett vezetést a Volánnak, de még a nyitó periódusban kétszer mattolták az osztrákok Hetényit, előbb Mäkinen, majd Pewall volt eredményes. A második játékrészben Pewall mégegyszer betalált, a 36. percben pedig Sjödel-Wiklander alakította az állást 4-1-re. Az utolsó harmadban Kovács Csaba kozmetikázott, a kegyelemdöfést pedig Laroque adta meg, beállítva az 5-2-es végeredményt. HC TWK Innsbruck „Die Haie” – Alba Volán SC 5-2 (2-1, 2-0, 1-1)

/ 2007.12.28. 10:08:07 |

Közös megegyezéssel távozik az FC Fehérvár vezetőedzője

 A Fehérvár FC vezetősége közös megegyezéssel felbontotta Marijan Vlak vezetőedző és segítője Hrvoje Braovic szerződését - áll a klub honlapján. A horvát páros 2006. októberétől irányította a Fehérvár FC szakmai munkáját, amelynek eredményeképpen a 2006/2007-es szezont a hatodik helyen zárta a fehérvári együttes. A 2007/2008-as bajnokság 15 őszi mérkőzésén hat győzelmet és két döntetlen ért el a csapat, ami a szezon felénél a kilencedik helyre elég.

/ 2007.12.27. 09:51:00 |

Rossz kezdés után szoros vereség Klagenfurtban

 Újabb szoros mérkőzésen szenvedett vereséget az Alba Volán SC az EBEL 33. fordulójában. A fehérvári jégkorongozók Klagenfurtban korcsolyáztak jégre az osztrák bajnokság alapszakaszának hajrájában. A KAC már a kilencedik percben 3-0-ra vezetett, melynek következtében Ted Sator a rossz napot kifogó Budai helyett Hetényi Zoltánt küldte a ketrec elé. A fiatal kapus lehúzta a rolót - 34 lövésből mindent védett -, a hazaiak már nem találtak a Volán hálójába, így Kurt MacSweyn-nek lehetősége nyílt a szépítésre a harmadik harmadban. A Klagenfurt 3-1-re nyert, az Alba Volán pedig pénteken Innsbruckban javíthat. EC KAC - Alba Volán 3–1 (3–0, 0–0, 0–1)

/ 2007.12.21. 22:02:38 |

Megerőltetés nélkül nyert a listavezető

 A sereghajtó a listavezető ellen. Az Erste Bank Eishockey Liga 32. fordulójában a tabella 10. helyén álló Alba Volán SC az osztrák bajnokság legjobban teljesítő csapatát fogadta, s már az 56. másodpercben előnyhöz is juttatta a régi ismerős Acroni Jesenicét. Vaszjunyin Artyom adta el a korongot saját harmadán belül, Paul Healey köszönte szépen és Budai mellett a gólvonal mögé csúsztatta a pakkot. A Jesenice végig biztosabb hokit mutatott, és igazolta a papírformát, a fehérváriaknak most csak a szépítésre futotta erejükből. Alba Volán SC – Acroni Jesenice 1–4 (0-1, 0-2, 1-1)