Október 27-én, vasárnap 16 órakor - a székelyföldi rendezvényekkel egy időben - széles összefogás mellett, Székesfehérváron is fáklyás felvonulással állnak ki a Székely Nemzeti Tanács által elindított kezdeményezés, a Székely Autonómia Napja mellett. A nap fehérvári programjairól csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a Hiemer-házban.
Sajnos időről időre megjelennek Székesfehérváron, de a megye más településén is olyan "vállalkozók", akik akár a FEJÉRVÍZ Zrt.-re, vagy a vízműre hivatkozva ajánlatot tesznek a házi szennyvíz csatornarendszer kitisztítására..
A Megyeháza címertermében vehették át kedden megbízóleveleiket a Fejér Megyei Közgyűlés tagjai dr. Szabó Lászlótól, a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság elnökétől. A húsz megyei képviselői helyből 14-et a Fidesz-KDNP, a DK és a Momentum 2-2-t, míg a Válasz és a Mi Hazánk 1-1 mandátumot szerzett.
Október 22-én, kedden 9 órakor a történelmi egyházak helyi képviselői, Székesfehérvár és Fejér megye közéleti vezetői, valamint emlékezők imádkoznak együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért Spányi Antal, megyés püspök meghívására a Székesegyház emlékkeresztjénél.
Nyolcadik alkalommal várják Egészségpiaccal a fehérváriakat október 12-én, szombaton 7-12 óráig a Jancsárkertben. A háztáji hagyományos és biotermékek piacán ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok is lesznek, valamint életmód- és táplálkozási tanácsadásra is hívják a látogatókat.
Negyedik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a Nemzetközi Duna Kupát, amely idén nagyon erősre sikeredett; összesen kilencven versenyző lépett kötelek közé a serdülőktől a felnőttekig, fiúk és lányok egyaránt. Székesfehérvárról három versenyző - Balogh Bálint, Major Milán és Lénárt Péter - indult útnak, Turós Arnold vezetésével és mindhárman győzelemmel térhettek haza.
Október első Herbarius túrájára várnak minden természetkedvelőt, akik szívesen tesznek egy jó erdei sétát vasárnap Csákberényben. A gyűjthető termések, bogyók mellett bőven akadnak még virágzó gyógynövények is, ajánlja a programot Lencsés Rita, szakértő.
A „Fejér megyei felzárkózás-politikai együttműködés fejlesztése” című, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) projektje részeként rendezték a „Fejér megye az esélyek tükrében” című konferenciát kedden, a Megyeháza Dísztermében. A mintegy 65 millió forintos projektet a Széchenyi 2020 program keretében a Fejér Megyei Önkormányzat valósítja meg a 2018-2020-as időszakban.
Szeptember 29-én, a 171 évvel ezelőtti események tiszteletére ünnepséggel, koszorúzással, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és az Ifjú Nemzetőrök közreműködésével, csata megelevenítésével emlékeznek a szervezők Pákozdon, a Katonai Emlékparkban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a programokon.
Szeptember 24-én, kedden 9:30 órakor kezdődik a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos Szent Gellért napi pedagógus konferenciája. Szent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat köszöntik. A konferencián az egyházmegye 12 nevelési-oktatási intézményéből érkeznek pedagógusok, püspöki biztosok, az egyházmegye iskoláinak nevelő testületei és az óvodák delegációi, hogy a vértanú püspökre, a katolikus iskolák pártfogójára emlékezzenek.