Október 5-én, pénteken 15 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik a 19. Határon Túli Magyar Irodalom Napjai programsorozata Székesfehérváron, a Vörösmarty Társaság termében. (Kossuth u. 14.) A három napos rendezvény előadásainak témái a „Múlt és jelen – Helyünk Európában – Nemzeti önazonosságunk kérdései – Helyzetjelentés” témaköröket öleli fel.
Október 6-án, szombaton 9:30 órakor „Élő rózsafüzér” címmel családi zarándoklatra kerül sor a Velencei-tó körül. A zarándoklatot a résztvevők hazánkért, egyházunkért, családjainkért, egyéni szándékainkért ajánlják fel. Az útvonal tetszőleges pontjain lehet csatlakozni, illetve kiszállni.
Székesfehérváron, a Városház téren - a Magyar Honvédség hagyományainak megfelelően - ünnepélyes keretek között fogadták vissza a Honvédség közösségébe a ciprusi békefenntartó misszió (UNFICYP Magyar Kontingens) állományába tartozó katonákat. A Magyar Honvédség ciprusi szerepvállalása a mintegy 23 esztendei szolgálatot követően befejeződött.
A Károlyi József Alapítvány szeptember 28. és 30. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a Quartettissimo Európai Vonósnégyes Fesztivált. Idén ismét részt vesz a Fesztiválon a Magyar Hangszerész Szövetség a vonósnégyes hangszereit bemutató kiállítással, különböző zeneiskolák pedig koncerteken mutatják be diákjaikat.
Szombaton reggel több mint száz veteránautó és különleges youngtimer indult Székesfehérvárról, a Csónakázó-tó mellől - Várpalotán és Kaposváron át - Balatonlelle felé. Idén már hetedik alkalommal rajtoltak Fehérvárról a Total Chrono Classic futam résztvevői, akik az ország minden szegletéből, valamint a környező országokból is érkeztek.
Szeptember 24-én, hétfőn 10 órakor kezdődik a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos Szent Gellért napi pedagógus konferenciája. Szent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat köszöntik. A konferencián az egyházmegye 9 nevelési-oktatási intézményéből érkeznek pedagógusok, püspöki biztosok, az egyházmegye iskoláinak nevelő testületei és az óvodák delegációi, hogy a vértanú püspökre, a katolikus iskolák pártfogójára emlékezzenek.
Szombaton új lovagokat avatott Budapesten a Római Sas Birodalma rend. A három Fejér megyei új lovagot a közművelődésben végzett munkájukért ismerték el, akik mint a rend quaestorai a szenátus kulturális hivatalában végzik további tevékenységüket.
A „Panasza van? Segítünk!” sorozat részeként a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) újabb két - sorrendben az ötödik és a hatodik számú - információs füzetet jelentetett meg a fogyasztók naprakész tájékoztatása érdekében. A legújabb fogyasztóvédelmi kiadványokat - amelyek a közműszolgáltató-váltással és a közműcsatlakozással kapcsolatos kérdésekre adnak választ - dr. Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója és a MEKH képviselői mutatták be szerdán, a Megyeháza Címertermében.
Ünnepélyes keretek mellett tették le a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány új logisztikai raktárbázisának alapkövét hétfőn, a pákozdi ipari park területén. A zöldmezős beruházás értéke mintegy 354 millió forint, ennek része lesz egy 1700 négyzetméteres raktárépület, valamint az ahhoz csatlakozó irodák és oktatóterem. A programot a Baptista Szeretetszolgálat - a Karitatív Tanács tagjaként - az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásában valósítja meg.
Szeptember 8-án, szombaton délelőtt 10 órakor rendhagyó tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum. A Föld és ég között című, imádságról szóló kiállításon Müllek Róbert, a SINOSZ Fejér megyei elnöke jelnyelven vezeti körbe a látogatókat.