Fejér megyében 43 kilométernyi országos közút mellé telepített a Magyar Közút az elmúlt időszakban hófogó hálókat. A megye hófúvás szempontjából kiemelten kezelt útszakasza a 8123-as jelű Székesfehérvár és Zámoly közötti szakasz, ahol 1,625 kilométer hosszoan helyeztek hófogókat.
A „Hagyomány - Érték - Minőség” jegyében ismét meghirdette a Fejér Termék pályázatot a Fejér Megyei Önkormányzat. A megyében előállított minőségi kézműves termékek és élelmiszerek készítői 2021. december 31-ig pályázhatnak az elismerő cím elnyerésére.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Úthálózatvédelmi Osztályának munkatársai közös, összehangolt akció keretében ellenőrizték a tehergépjárművek megengedett legnagyobb össztömegét, a 62-es számú főúton.
Vasárnap véget ért az idei szezon a Katonai Emlékparkban Pákozdon. „A hetedik te magad légy” című programmal ünnepélyes keretek között történt a zárás, ami a felderítők és az ejtőernyősök napja is volt egyben. Közreműködtek a Magyar Ejtőernyős-Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti kör tagjai.
Az Adóklub programsorozat 2021. november 3-i, 9,00 órakor kezdődő online programján sorra veszik a kata és szja témakörét érintő évközi változásokat. Szó lesz az szja visszatérítéssel kapcsolatos tudnivalókról is. A részvétel térítésmentes az FMKIK-nál regisztrált vállalkozásoknak.
A fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban 2021. október 22-23-án már negyedik alkalommalrendezik meg az „Európai műemlékvédelmi tendenciák, különös tekintettel a Kárpát-medencére” című konferenciát, amelyet a Károlyi József Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán működő Művészettörténet Tanszék szervez.
A Megyeházán mutatták be hétfőn a „Mesés Fejér megye” és a „Fejér megye értékei az ezer éves megye tükrében” című könyveket. Az első kiadvány Kész-Varga Mónika könnyed hangvételű szövegeivel és Simon Erika fotóival invitálja izgalmas barangolásra a fiatalokat a megye értékei között, míg a második könyv Bödő István főlevéltáros összeállításában tudományos igényességgel mutatja be Fejér épített örökségét.
Az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából október 10-én, vasárnap, 11 és 16 óra között a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély vadászati és természeti témájú könyvek dedikálásának helyszíne lesz a budapesti Litea könyvesbolt az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete együttműködésével.
ÁRH 2021 címmel európai uniós pályázati felkészítőt tartott csütörtökön a Fejér megyei önkormányzatok, humán intézmények és a civil szféra képviselőinek az Echo Innovációs Műhely annak érdekében, hogy a 2021-27 között felhasználni tervezett 3,448 milliárd forint elérhető és lehívható legyen a járásszékhelynél alacsonyabb jogállású településeken élők számára Fejér megyében.
Több mint háromszáz fős részvétellel, ötvenfős szervezőgárda közreműködésével hajtották végre Pákozdon a 2021-es Országos Ifjúsági Honvédelmi Járőrversenyt.