Emléküléssel ünnepelte az Országos Mentőszolgálat fennállásának 70. évfordulóját az OMSZ helyi szervezete. Érzékletes adatok tanúskodnak arról az elképesztő munkáról, amit a mentősök végeznek országosan és helyben, Székesfehérváron tavaly például közel 15 ezer mentési feladatot teljesítettek.
Kollektivizálás és erőszak Fejér megyében 1956 után címmel Dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának igazgatója tartott előadást a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában csütörtökön. „A retorika szintjén önkéntes volt a kollektivizálás folyamata, a valóságban azonban sokszor fenyegetés, megaláztatások és fizikai erőszak hatására ment végbe.” - emelte ki előadásában a főlevéltáros.
A fogyatékosügyi szervezeteket tömörítő Székesfehérvári EsélyKör szakmai napjának adott helyet csütörtökön a Városháza díszterme. Az Esélykör kiemelt célja, hogy hatékonnyá tegyék a fogyatékossággal élők munkaerőpiaci elhelyezkedését. A konferencián szó volt a szervezeti kultúra és a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztési lehetőségeiről is.
Október 25-én, csütörtökön 17 órakor Kollektivizálás és erőszak Fejér megyében 1956 után címmel Dr. Czetz Balázs, levéltár-igazgató előadására várják az érdeklődőket a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárába. (Zsolt u. 34.) A belépés díjtalan.
A történelmi egyházak helyi képviselői, Székesfehérvár és Fejér megye közéleti vezetői, valamint emlékezők százai imáztak együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért Spányi Antal, megyés püspök meghívására hétfőn délelőtt Szent Imre-templom falán elhelyezett Fadrusz-keresztnél elhelyezett emléktáblánál.
A Fejér Megyei Sakkszövetség október 20-23-ig, szombattól keddig rendezi meg Székesfehérváron a Novotel szállodában a hagyományos XV. Fehérvár Böllhoff Kupa Nemzetközi FIDE Sakkversenyt Eddig száztizenöten neveztek a versenyre, köztük három nemzetközi nagymester, kilenc nemzetközi mester, egy női nemzetközi mester, két FIDE mester. A megnyitó szombaton reggel 9.45 órakor lesz.
Negyedik alkalommal várta állásbörzére a munkaadókat és a munkavállalókat a Fejér Megyei Hírlap és az Önkormányzat hétfőn, Székesfehérváron. Az Alba Regia Sportcsarnokban a magyar tulajdonú kis-, és középvállalatok, valamint a multinacionális nagyvállalatok képviselői mellett megtalálhatók voltak, a fegyveres testületek és a Katasztrófavédelem szervei is, akik toborzóval és életpályamodellel csábították az érdeklődőket.
A Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulója tiszteletére hirdetett vetélkedőt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Szervezete, amelyre Fejér megye középiskoláit hívták meg. A megyéből összesen nyolc iskola tíz csapata jelentkezett, akik szombaton, Fehérváron, a Hiemer-ház báltermében mérték össze tudásukat a magyar hadtörténelem három jelentős korszakát, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot, valamint az első és a második világháborút illetően.
„Nem jöttem én gyalog…” címmel szervez szakmai napot október 20-án, szombaton a Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a Nagylóki Közösségi Ház dalkörvezetőknek, népdalénekeseknek, citerásoknak és a megyében működő népzenei együttesek vezetőinek. A program ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.
Pénteken délután az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a három napos Határon Túli Magyar Irodalom Napjai elnevezésű találkozó, amelyet idén 19. alkalommal rendez meg a Vörösmarty Társaság, a Magyar Írószövetség Közép-Dunántúli Csoportja, Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával. Az idei rendezvény fő témái a „Múlt és jelen - Helyünk Európában - Nemzeti önazonosságunk kérdései - Helyzetjelentés” témaköröket öleli fel.