A katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve elkészítette és elérhetővé tette a 2023-as, vármegyékre lebontott társasházi sormunkatervét. A Fejér Vármegyére vonatkozó terv szerint Székesfehérváron a február 1-je és augusztus 31-e közötti időszakban végzik az ellenőrzéseket.
2023. évi adótörvény változásokról lesz tájékoztató és konzultáció január 24-én 9 órától a Gazdaság Házában. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén szó lesz az áfáról, a személyi jövedelemadóról, a katáról és az átalányadóról is.
2022-ben összesen 312 lakástűz keletkezett Fejérben, tizenhéttel több, mint 2021-ben, ami 6 százalékos emelkedést jelent. Az év folyamán 3347 négyzetméternyi épített terület égett le, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület ismét megrendezi a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt Fejér megyei iskolai, vagy iskolán kívüli csoportok és szólisták számára 6-tól 24 éves korig. A jelentkezési határidő 2023. január 18., szerda 20 óra.
Idén huszonöt diákot tüntetett ki a Fejér Megyei Diáksport Egyesület a “Jó tanuló, jó sportoló“ gálán. A diákokat két kategóriában díjazták, a megyei diáksportban dolgozó felnőttek munkáját pedig különdíjjal ismerték el.
Hárommillió forintos informatikai fejlesztést hajtottak végre a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház skill laborjában. A szimulációs eszközökkel felszerelt és az egészségügyi dolgozók gyakorlati oktatását támogató egységben három cég és a székesfehérvári házorvosok összefogásával valósult meg a beruházás.
Tizenhatodik alkalommal adták át a Fejér megyei Príma Díjakat a Hotel Magyar Királyban. Az idei évben az egy-egymillió forinttal járó fődíjakat Spányi Antal püspök és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vehette át, valamint posztumusz elismerésben részesült Rockenbauerné Honfi Piroska (1966-2022), a Comenius Iskola alapítója. Az ünnepség keretében adták át az idei "Év Vállalkozója" díjakat is.
A "VÖLGY-HÍD" Természetvédelmi Alapítvány tervei között szerepel egy Fejér megye növényvilágát bemutató könyv megjelentetése az elkövetkezendő években A kötet összeállításában bárki részt vehet, aki érdeklődik a növényvilág iránt és valamelyest ismeri is a településén és környékén a jellemző növényvilágot.
Sok szeretettel várnak minden érdeklődőt szombaton a Fehérvári Civil Központ (Technika Háza) előtt az Áron Nagy Lajos téren, ahol termelői vásárt szervez a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és a Székesfehérvár és Környéke Gazdakör Egyesület. Friss és ízletes zöldségek, gyümölcsök, szörpök, lekvárok, tejtermékek, pékáruk, füstölt húsok, levendulás termékek és más termelői portákák várják a látogatókat.
Október 8-án, szombaton néptánctalálkozót rendez az Alba Regia Táncegyesület. A Fejér megyei amatőr táncegyüttesek részvételével zajló eseményt a Nemzeti Kulturális Alap, a Csoóri Sándor Program és a Hagyományok Háza támogatja.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.