A Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy a Kárpát-medence magyar gazdái búzájuk egy részét nemzeti összefogással a határon innen és túl élő, rászoruló magyar gyermekek ellátására adományozzák.
Az egész hétvégés program során a Pákozdi Nemzeti Emlékhelyre kilátogatók bepillantást nyerhetnek az egykori katonai életbe és a haditechnikai eszközök tárházába. Vasárnap délután pedig megelevenedik a Mészeg-hegyen 168 ifjú nemzetőr közreműködésével a 168 évvel ezelőtt zajlott pákozd-sukorói csata is.
Velencén, a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban tartja hagyományos, tanévindító táborát a Székesfehérvári Diáktanács. A fiatalok érdekképviseleti csoportjának fontos feladata a csapatépítés mellett a tanév feladatainak áttekintése és a tisztújítás előkészítése is. A táborba csütörtökön Fehérvár polgármestere is ellátogatott, aki beszámolt a tábor felújítására készített önkormányzati tervekről is.
Jöhet egy kis retro? Ha újra 1999-ben éreznéd magad, gyere és ünnepeljük együtt a székesfehérvári jégkorongcsapat első újkori bajnoki címének 20. évfordulóját! A megyei riválisok 1999-es keretekkel újra a jégen, a körítés pedig igazi nosztalgiahangulatot varázsol az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba szeptember 6-án pénteken, 18:30 órai kezdettel. A belépés díjtalan.
A „Panasza van? Segítünk!” sorozat részeként a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) újabb két - sorrendben a hetedik és a nyolcadik számú - információs füzetet jelentetett meg a fogyasztók naprakész tájékoztatása érdekében. A legújabb fogyasztóvédelmi kiadványokat - amelyek a közműszolgáltatás ki,- és visszakapcsolásáról és a társasházakkal kapcsolatos kérdésekre adnak választ, - Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója és a MEKH szakértői mutatták be kedden, a Megyeháza Címertermében.
Székesfehérvárra érkezett kedden a CIVIL INFO – NEA 2020 című országos tájékoztató rendezvénysorozat. 2019 október 1-től újra elindul az a pályázat, melynek segítségével a hazai egyesületek és alapítványok több millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak.
Újra Megyekorzó és Hungarikum játszóház várja a látogatókat az Országos Vadásznap és Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon szeptember 7-én, szombaton, ami a Pákozd-Sukorói Arborétumban lesz. A belépés ingyenes, a rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
A VADEX Mezőföldi Zrt. és az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete szeptember első hétvégéjén közösen rendezi meg a XXVII. Országos Vadásznapot és XIII. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált. A rendezvénynek az idei évben a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark ad otthont. A belépés ingyenes, a rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Augusztus 31-én, szombaton este debütál Alapon, az általános iskola udvarán a Barátság mozi új kertmozija. Az ingyenes vetítés az aznapi vakációbúcsúztató rendezvényt zárja. Az esemény keretében – és a továbbiakban minden olyan helyen, ahova kertmozit visz a fehérvári filmszínház – az „Ültess egy fát!” mozgalomhoz csatlakozva a mozi munkatársai elültetnek egy fát az iskola udvarán.
A székesfehérvári Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület tizenharmadik alkalommal valósította meg az állami gondoskodásban élő gyermekek, fiatalok bűn,- és áldozattá válást megelőző táborát augusztus végén, Fehérvárcsurgón, a Kaszap István Ifjúsági Házban.