Március 10-én, szombaton 10 órakor emlékeznek meg március 15-ről a 170. évforduló jegyében, valamint ünnepélyesen megnyitják a pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely (KEMPP) kilencedik évadát. Az eseményen - amelyen részt vesz Székesfehérvár országgyűlési képviselője - átadják a Katonai Emlékparkért Érdemérmeket és turistaérmet is avatnak.
Szívos István, ezredes, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje-Katonai Tagozat kitüntetettje, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság volt személyzeti főnöke és Dr. Varga Péter, rendőr dandártábornok, a Szent György Érdemjel kitüntetettje, Fejér megye rendőrfőkapitánya voltak a Közéleti és Kulturális Szalon vendégei hétfőn, a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házban. A meghívott vendégekkel Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke beszélgetett.
Hétfőn megkezdődött a hagyományosan kétévente megrendezésre kerülő Vasváris-hét, Székesfehérváron, a Vasvári Pál Általános Iskolában. Az ünnepségen Székesfehérvár országgyűlési képviselője felavatta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából, a Matyi József tanító úr vezetésével az intézmény diákjai által készített terepasztalt.
Március 1-jén központi polgári védelmi ünnepséget tartott a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága Budapesten. A rendezvényen a Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató a Katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként ajándéktárgyat adományozott Szigeti Hedvignek, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete igazgatójának.
Egy ember életét vesztette két személygépkocsi karamboljában február 27-én, kedden reggel az 1-es számű főúton, Bicskénél. Zámolyon egy autó betonoszlopnak ütközött, Móron személygépkocsi borult árokba. A téli időjárás miatt a közlekedésben csúszós, jeges utakra, csökkent látótávolságra kell készülni, ezért, mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről és az útviszonyokról.
Az elmúlt 24 órában három esetben is ittas járművezetés miatt intézkedtek a rendőrök Fejér megyében. Mindhárom esetben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult az illetékes rendőrkapitányságokon.
A Fejér Megyei Diáknapok közel ezer középiskolást megmozgató kulturális eseményét 2018. április 13 és 15 között rendezi a Fehérvári Programszervező Kft. Dunaújvárosban. A nevezéseket március 12-ig fogadják. A versenyzők hét színpadi és öt egyéb kategóriában mutathatják meg tehetségüket a nagyközönség, illetve a szakmai zsűri előtt.
Az idei esztendőtől kezdődően minden évben február 22-én ünnepeljük a Magyar Parasport Napját. A Magyar Paralimpia Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) „Lélekmozgató” névre elkeresztelt iskolai programot hirdetett, amelynek Székesfehérváron a Németh László Általános Iskola lesz a kiemelt köznevelési intézménye, ahol kedden a részletes programot sajtótájékoztatóm ismertették a szervezők.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedd éjfélig a Dunántúlon és a magasabban fekvő helyeken változó intenzitású havazás, havas eső várható. Ilyen időjárásnál a közlekedésben csúszós, jeges utakra, csökkent látótávolságra kell készülni. Mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről és az útviszonyokról.
Szombaton ismét a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola adott otthont a megyei sakk diákolimpia versenyének, ezúttal a csapatversenyt rendezték meg az iskolában. A verseny tétje a korcsoportonkénti megyei bajnoki cím, és a szombathelyi országos döntőbe jutás volt.