Elindult a jelentkezés a Fehérvár Hangja versenyre: negyedszer keresik a Fejér megyében élő, vagy itt tanuló legtehetségesebb énekest. A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amelyet a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel jóvoltából partnerével Párizsba is elutazhat.
Régi székesfehérvári hagyomány, hogy augusztus 20-án államalapító királyunk előtti tiszteletadásra kerül sor a Nemzeti Emlékhelyen. Szent István szarkofágjánál, - ahol megjelentek Székesfehérvár, Fejér megye és a történelmi egyházak vezetői és képviselői - Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben államalapítónk szellemiségének továbbvitelére buzdított.
70. születésnapját ünnepli Balsay István. Székesfehérvár volt polgármesterét, a Fejér Megyei Közgyűlés volt alelnökét a megye és a város vezetői köszöntötték fel csütörtökön délelőtt. Az ismert közéleti személyiség Fejér megye és Székesfehérvár Díszpolgára, tapasztalataival mind a mai napig segíti a térséget a fejlesztési célok elérésében. Balsay Istvánt születésnapja alkalmából pályafutásának legszebb és legnehezebb pillanatairól is kérdeztük.
A KNYKK Zrt. régiójában, így Fejér megyében is több megállóhely elnevezése módosult. A névváltozás szükségessé teszi a dolgozók igazolványának és a tanulóbérletek igazolásának cseréjét. Az iratokat év végéig kell megújítani. Az iratok kiállítási díja 100 Ft, az igazolványhoz személyigazolvány, lakcímkártya és egy hat hónapnál nem régebbi igazolványkép, az igazolások cseréjéhez diákigazolvány, lakcímkártya és az oktatási intézmény helyének igazolása szükséges.
E-számla szolgáltatást indított a Fejérvíz Zrt., ennek igénylésével egyszerűbbé és gyorsabbá válik a számlák kézbesítése, továbbá hozzájárulnak a környezet védelméhez is, hiszen a számlakészítéskor nem kell papírra kinyomtatni az elszámolást. A Fejérvíznél technikai okokból több fogyasztási hely esetén külön-külön kell a regisztrációt elvégezni, akkor is, ha ugyanarra az e-mail címre kéri a fogyasztó az e-számláját.
Csütörtökön nyitották meg az OTP Bank székesfehérvári MFB Pontját az ősz utcai bankfiókban. Az MFB Pontok hálózata azért jött létre, hogy a kis és közepes vállalkozások egyszerű ügyintézés mellett, gyorsan és helyben juthassanak hozzá a fejlődésükhöz szükséges forrásokhoz. A következő hónapokban az OTP még 163 MFB Pontot nyit fiókjaiban.
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltó munkakörre. Minden olyan érdeklődő jelentkezését várják, akik elkötelezettek a hivatásos szolgálat iránt.
A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében már tizenkilencedik alkalommal valósulhat meg július 29 és augusztus 4-e között az a „Testvértábor”, ahol a saját családjukból állami gondozásba kiemelt, különböző fejér megyei településeken élő vér szerinti testvérek egy hétig együtt nyaralhatnak Balatonfenyvesen.
Két évvel ezelőtt készült el a 62-es felújítása és ezzel együtt a seregélyesi elkerülő, most pedig elkezdődött a 62-es főút Szabadegyháza-Ipartelepet elkerülő útszakaszának építése. Az út mintegy három kilométer hosszan épül meg jövő év júniusáig.
Figyelemfelkeltő játékokkal, izgalmas foglalkozásokkal, valamint bűn-és baleset-megelőzési tanácsokkal hívják fel a táborozó gyermekek figyelmét a vakáció veszélyeire a rendőrség szakemberei Fejér megyében.