A kettes számú választókörzet, hivatalos nevén Városközpont-Észak, három egymáshoz meglehetősen lazán kapcsolódó területet foglal magában: a Mancz János utcától a Kígyó utcáig tartó lakótelepet, az Ybl Miklós utca környékét valamint a Liget sort, Szedreskert egy részét.
A Zombori út felújításához kapcsolódó műszaki átadásra került sor pénteken, az út, a csapadékcsatorna és a vízvezeték felújításának együttes összege meghaladta a 443 millió forintot. A felújítás során 740 méter szennyvízcsatorna és összesen 913 méter csapadékcsatorna épült át.
Az elmúlt öt évben elvégzett közfeladatok ellátásáról, vagyontárgyak üzemeltetéséről és a felújítási-beruházási feladatok elvégzéséről tartott beszámolót Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András és Bozai István városgondnok. Több mint harmincmilliárd forintot költöttek az elmúlt öt évben városüzemeltetésre és városfejlesztésre. A ma 640 embert foglalkoztató Városgondnokság vagyona és eszközparkja meghaladja a 2 milliárd forintot.
Fehérvárra érkezett a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal regionális életpálya-tanácsadó roadshowja szerdán. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Szakgimnáziumában összegyűlt szakértő résztvevők a pályaorientációs, életpálya tanácsadói tevékenységek területi szintű összehangolásáról, a szereplők együttműködésének erősítéséről tanácskoztak.
A múlt heti közgyűlésen elfogadta Székesfehérvár képviselő testülete a Depónia 2019-es üzleti tervét. A jelenleg mintegy kettőszáz embert foglalkoztató közszolgáltató soha nem látott fejlesztések előtt áll. A tavalyi 3.6 milliárdhoz képest 4.2 milliárdos árbevétellel számolnak, jelentős bérfejlesztést is tartalmaz. Az üzleti tervről és a fejlesztésekről Steigerwald Tibor ügyvezetővel beszélgettünk.
Másfél milliárd forintból megújul Magyarország legősibb kegyhelye a Fejér megyei Bodajkon, és zarándokház is épül a közelében. A csütörtöki projektnyitó rendezvényen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy az ezeréves kegyhelyen olyan történelmi személyiségek fordultak meg és imádkoztak, mint Szent István, Szent Imre, Szent Brindisi Lőrinc és Mindszenty József.
Börgöndpusztán, a Tó soron található Horgásztanyán szervezett lakossági fórumot Dr. Dienesné Fluck Györgyi, a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője. A fórumon szó volt a tavalyi év fejlesztéseiről és az idei évi tervekről is. Börgöndön több mint 10 millió forintból épült újjá az 1920-ban épült Páduai Szent Antal-kápolna, új járdák épülnek és fejlődik a közvilágítás is.
Az utak és a parkolók felújítása után néhány napon belül elkészül a III. Béla király teljes parkrekonstrukciója is a faültetésekkel, az új virágágyakkal és egy új szökőkúttal. Jelenleg a parkosítási munkálatok végén tartanak a Városgondnokság szakemberei és az új szökőkút medencéjének befejező munkálatait végzik a szakemberek.
Folytatódik az orvosi rendelő-felújítási program Székesfehérváron. Ezúttal a Batthyány utcai felnőtt rendelő kerül sorra a Maroshegyen, ahol a munkálatok április 1-jén, hétfőn kezdődnek és körülbelül öt hónapon át tartanak. Ez idő alatt a háziorvosok a Mészöly Géza utcai rendelő emeletén fogadják a betegeiket. A gyermekorvosok és a védőnők változatlanul a Batthyány utcában maradnak, mivel a felújítás csak a másik épületrészt érinti. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették hétfőn, a Hiemer házban.
Jövő héten a Berényi út felújításának II. üteméhez kapcsolódóan a Nefelejcs és az Olaj utca Berényi úti csomópontjait lezárják várhatóan egy hónap, illetve két hét időtartamra. Mindenki türelmét köszönik a kivitelezésben résztvevők!