A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a nyerteseket a Komárom és Sárbogárd közötti közlekedésfejlesztés tervezői közbeszerzésében. A projektben mintegy 120 kilométeres észak-dél irányú közlekedési folyosó jön létre a Dunántúlon, már meglévő utak fejlesztése által.
A Modern Városok Program keretében kezdődött el a Szent György Kórház melletti külső parkolók építése a Seregélyesi út - Kikindai utca közötti saroktelken, ahol 156 parkolóhelyet alakítanak ki szeptember 15-i határidővel, mintegy 176 millió forintos beruházással. A következő ütemben a Hunyadi úti rendelő mögötti területen folytatódik az építkezés, így két ütemben összesen 208 új, ingyenesen használható parkolóhely létesül a kórház mellett.
A Fejér Megyei Önkormányzat által működtetett Megyei Pénzügyi Keret Közgyűlése minden évben pályázatot ír ki Fejér megye települései számára kötelező feladataik ellátásához, pályázatok megvalósításához szükséges támogatás biztosítása céljából. Idén a közgyűlés kilenc település vonatkozásában 64,5 millió forint biztosításáról döntött.
A budapesti belváros és Zalaegerszeg után a vidéki nagyvárosokban, így Székesfehérváron is és a Balaton körül folytatja az 5G lefedettségének bővítését a Vodafone Magyarország. A fejlesztéssel 35-ről közel 300-ra nő 5G állomásaik száma az országban.
A Magyar Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében hatvanhat intézmény épül, illetve újul meg a 2021-2022-es nevelési évre. A programban megépül az új Olajfa Református Óvoda is, melynek alapkövét szombaton tették le. A fejlesztésnek köszönhetően az intézmény mintegy 680 négyzetméteren, 100 gyerek számára biztosít majd óvodai férőhelyet.
Több mint 2,8 milliárd forint Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) származó pluszforrás érkezett Fejér megyébe, ebből 14 településen valósulnak meg újabb fejlesztések - jelentette be a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
A kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatására létrejött Székesfehérvár Városi Tőkealapról tartottak tájékoztató workshopot szerdán, a Városháza Dísztermében. A résztvevők választ kaphattak arra is, hogy mit érdemes tudni a tőkebefektetésről?
Hosszú idő után kedden reggel ismét Közgyűlést tartott a Székesfehérvár képviselő testülete a Városházán. Február 24-e óta nem ülésezett a testület és a június 18-án megszüntetett veszélyhelyzet után a város polgármestere azonnal összehívta a Közgyűlést, melyen beszámolót hallgathattak a képviselők a veszélyhelyzet alatt történt intézkedésekről is.
A kormány visszavonta a március 11-én meghirdetett veszélyhelyzetet, így lezárult egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli időszak Székesfehérvár életében is. Dr. Cser-Palkovics András polgármestert az elmúlt hetek, hónapok feladatairól, a közösségépítés folytatásáról és arról is kérdeztük, hogy mire lehet felhasználni a veszélyhelyzet idején felhalmozódott rengeteg tapasztalatot?
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízásából a Híd Tám Kft kivitelezésében valósul meg a székesfehérvári vasútállomás gyalogos felüljáró építésének második üteme. A június végén induló és 2021 őszéig tartó munkálatok során elkészül a több mint 70 méter hosszú, fedett felüljáró, valamint a déli oldali lejárólépcső is.