Megkezdődik június 20-án, szerdán a Vörösmarty tér és a Széchenyi út burkolatának felújítása a Balatoni út – Horvát István utca közötti szakaszon. A munkálatok várható befejezési határideje augusztus 20-a, addig félpályás útlezárás lesz, a forgalmat időszakosan jelzőőrök szabályozzák.
A Székesfehérvári Középiskolai Campus első ütemének megépítésére közbeszerzési eljárást írt ki a testület, ami azt jelenti, hogy a volt Ybl helyén épül fel a 21. századi körülményeket biztosító új Vasvári, mellette pedig teljesen felújítják a Kodolányi középiskolát. A Bartók Béla tér felújításának tervezésére szintén közbeszerzést írtak ki és döntöttek a fehérvári 12 éves fiataloknak ingyenesen biztosított HPV elleni védőoltás beszerzéséről is.
Az új parkoló megtervezésénél feladat volt, hogy minél több fát lehessen ültetni a parkolók között. A területen összesen 201 férőhelyes, térköves, zöldsávval, fákkal kialakítandó parkolót terveztek közvilágítással a jelenlegi ipari területen, ahol járdákkal segítik majd a biztonságos közlekedést és egy új kutyafuttatót is kialakítanak.
Több utca burkolatának felújítása kezdődik meg június 11-én, hétfőn. A Géza utca Kadocsa út és Zsolt utca közötti szakaszán egy hónapon át tart a forgalomkorlátozás, addig a 24-es és 25-ös autóbuszjáratok terelőútvonalon közlekednek. Szintén június 11-től burkolat-felújítási munkálatok kezdődnek a Rozsnyói utcában, Sajó utcában, valamint a Túrózsáki úton.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Menő menzák az iskolában” című pályázata keretében A Jövőnkért Tóvárosi Általános Iskolai Alapítvány közel 20 millió forintot nyert el, amelyet a következendő két évben az egészséges életvitelhez szükséges tudás és készségek elsajátításának támogatására költhetnek. A pályázati összegből - több más fejlesztés mellett - megtörtént az iskola tankonyhájának teljes felújítása és egy fűszerkert kialakítása, amelyeket pénteken, ünnepélyesen avattak fel és adták át.
Az elkövetkező időszak feladatairól tájékoztatta a fehérváriakat Vargha Tamás, a város országgyűlési képviselője, aki májustól kormánybiztosként felügyeli az Árpád-ház program megvalósítását. Szólt az előző ciklusban eldöntött fejlesztésekről is, így megvalósul a Szent György Kórház belgyógyászati-onkológiai tömbjének megépítése, a kórházi parkolóbővítés, a multifunkciós rendezvénycsarnok megépítése és a Fehérvár tüdeje program is.
A Campus Sétány beruházója, a Lövölde Invest Kft. még tavaly kezdte meg a 25.000 m2 alapterületű, 199 lakást, garázsszinteket, üzleteket, belső kerteket magában foglaló 11 szintes lakóépület felépítését. A műszaki átadás 2019. tavaszán lesz, az első lakók ezt követően költözhetnek be Székesfehérvár egyik legjobb fekvésű területén megépült otthonaikba.
Az idei második polgármesteri online fogadóórán is útfelújításokkal és közlekedéssel kapcsolatban érkezett a legtöbb kérdés. A kérdezőknek számos esetben tudott pozitív választ adni Cser-Palkovics András polgármester: jövő év őszre elkészülhet a Vásárhelyi út felújítása, még idén ősszel megtörténik a park kialakítása a Jancsár utcai nagyparkoló és a Jancsár csatorna közötti területen, a Belvárosban pedig a jövőre a Bartók Béla tér újul meg.
Székesfehérvár Önkormányzata 2017. június 16-i Közgyűlésén döntött az Országzászló tér felújításáról. A tavaly, év végén kezdődött munkálatok májusra befejeződtek, így hétfőn, a Nemzeti Összetartozás Napján ünnepélyesen átadták a felújított Országzászló teret és felavatták, illetőleg megáldották az Országzászló emlékművet, ahol a fehérváriak együtt emlékezhettek a trianoni szerződés tragédiájának 98. évfordulójára.
A Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa idén második alkalommal hívta Tudástőzsdére a 9-11. osztályos, középiskolás fiatalokat. A hétfői Corvinus Tudástőzsdén résztvevő diákok kiválaszthatták, hogy a nap kilenc előadása közül melyik három érdekli őket a legjobban. A 45 perces, interaktív előadásokat, gyakorlatokat a Corvinus legkiválóbb oktatóitól hallgathatták, akik a diákok érdeklődéséhez igazodó témákkal készültek.