Több mint ötszázan vettek részt az országjáró HR Fest konferencián, amelynek csütörtökön Székesfehérvár adott otthont. Az előadók, kiállítók, meghívott szakemberek többek között arról szóltak, hogy a gazdasági helyzet és az inflációs környezet generálta erős kihívásokra milyen válaszokat adhatnak a foglalkoztatók, azaz, mint ahogy a címben is megfogalmazták: gázt adnak, vagy fékeznek?
Az Arconic Alapítvány 2023. évi támogatását adták át szerdán az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara számára. A mintegy 30 ezer dolláros támogatás a gyakorlati műszaki képzés további fejlesztését szolgálja, többek között speciális ipari tanfolyamokat dolgoznak ki a robotprogramozás, plc programozás, és biztonságtechnika területén.
Hétfőn délután két témában tartottak tájékoztatót a székesfehérvári civil szervezeteknek a Városháza Dísztermében. A résztvevők az idei Társadalmi Felelősségvállalási Alap terhére kiírandó pályázatról, továbbá a Nemzeti Együttműködési Alap választási folyamatáról kaphattak részletes tájékoztatást.
Két témában tartanak előadást a fehérvári civil szervezeteknek, akik a tájékoztatók után kérdéseiket is feltehetik január 29-én, hétfőn 17.00 órától a Városháza Dísztermében. A civil szervezetek az idei Társadalmi Felelősségvállalási Alap terhére kiírandó pályázati kiírásokról, valamint az elektori választásról és az ehhez kapcsolódó civil jelöltállításról kapnak tájékoztatást.
Új, 28 férőhelyes bölcsőde építés indul a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A cél egy olyan intézmény létrehozása, ami biztosítja a minőségi nappali ellátást és a gyermekek személyiségének, egészségének fejlődését. Az épülő új bölcsőde kivitelezési szerződésének aláírására hétfőn került sor.
Újabb okleveles technikusi képzésekkel bővül a Székesfehérvári Szakképző két oktatási intézményének képzési palettája. A Jáky József Technikum az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karral közösen dolgozta ki a Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus képzés tananyagát, míg a Gazdálkodás és menedzsment technikus képzés az I. István Technikum és az ÓE Keleti Károly Gazdasági Kara összefogásának köszönhetően indul el a következő tanévtől.
Elkészült és a közlekedők már birtokba is vették Székesfehérvár legújabb útját, amelyen mostantól az Alba Ipari Zóna a Budai út felől is megközelíthető. Az Alba Arénához kapcsolódó úthálózat-fejlesztésnek köszönhetően bő 3 kilométernyi új út, illetve kerékpárút épült. Az Aréna és az ipari park új útjai mellé 125 facsemetét és 50 cserjét is telepített a kivitelező.
Bővül a Szent György Kórház oxigénhálózata az intézmény hotel épületében. A fejlesztés a Hydro Extrusions Hungary Kft. adományának köszönhetően valósulhat meg. A támogatással most hat nagy betegellátó osztálynál meg tudják oldani, hogy legyen oxigén kiállás az ágyaknál, ami segíti a nővérek munkáját, és a betegek gyógyítását.
Tovább bővült a biztonságos gyalogátkelőhelyek száma Székesfehérváron. Az elmúlt év végén tíz helyszínen építették ki a SafeXOne rendszert. A fehérvári fejlesztésű és kivitelezésű technológiának köszönhetően jelentősen nő a gyalogosok közlekedésbiztonsága.