A tervezett határidőre befejeződött a Deák Ferenc és a Lövölde utca közötti belső úthálózat felújítása. Lakossági jelzések alapján, önkormányzati forrásból végeztek teljes burkolatcserét az útfelületeken és a parkolókban. Késő ősszel a megújult utak és parkolók mellett intenzív fatelepítés is lesz - hangsúlyozta a szerdai műszaki átadáson Molnár Tamás önkormányzati képviselő.
Helyszínbejáráson számoltak be a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodájában elkészült fejlesztésekről hétfőn. Az Ybl Miklós Intézményfelújítási Program keretében az 5. számú választókörzetben idén a Hosszúsétatéri Óvodában és a Tóvárosi Tagóvodában összesen több mint 47 millió forint értékű felújítás, fejlesztés történt. - tájékoztatott a helyszínen Tóváros önkormányzati képviselője.
Hétfőn újabb, a gázvezeték-hálózatot érintő rekonstrukciós munkálatot kezd az E.ON Székesfehérváron, mely a forgalmi rendet átmenetileg megváltoztatja. A munkálatok ideje alatt, hétfőtől sebesség korlátozás lesz érvényben és részleges sáv- és parkolóhely lezárásra is szükség lesz az Adonyi úton.
Június közepén zárták le a balesetveszélyessé vált Vásártéri úti felüljárót, azóta a statikai vizsgálatok és a felújítási tervek is elkészültek. Kiderült, hogy az évtizedekkel ezelőtt jóval kisebb forgalomra méretezett szerkezet komoly műszaki beavatkozást igényel.
Az E.ON tájékoztatása szerint, az általuk a szolgáltatás minőségének javítása miatt végzett karbantartási munkákhoz kapcsolódóan szeptember 3-án, kedden Maroshegy több utcájában áramszünet lesz.
Visszatérítendő, kamatmentes kölcsönök iránti kérelmekről tárgyalt a Városkörnyéki Koordinációs Bizottság. A térség fejlődését segítő szervezet ezúttal három település pályázatát támogatta.
Az E.ON tájékoztatása szerint, az általuk a szolgáltatás minőségének javítása miatt végzett karbantartási munkákhoz kapcsolódóan augusztus 29-én, csütörtökön áramszünet lesz az Aradi utca 1-27., 2-8., 26-50., valamint a 29-89. számú épületekben.
A Sóstó Természetvédelmi Terület keleti kapujánál, a Sárkeresztúri út mellett jövő év tavaszára elkészül a vadmadarakat bemutató és gondozó épület, illetve egy új közösségi tér az Alsóvárosban élők számára. Az új épület a természetvédelmi terület környezetébe illeszkedik majd és új színfoltja lesz Székesfehérvárnak.
Mintegy 300 millió forintos beruházás zajlott a Szent György Kórházban Európai Uniós és hazai források felhasználásával. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a Közép-dunántúli régió egyetlen olyan kórháza, amely az egészségügyi szakellátás csaknem teljes spektrumát nyújtja mind a diagnosztika, mind a terápia terén.
A Pozsonyi út - Zsolnai út kereszteződésben várhatóan a szeptember 9-i héttől ideiglenes körforgalmat alakítanak ki, majd ezt követően, a tapasztalatok birtokában épülhet meg a végleges körforgalom. Az ideiglenes körforgalom miatt áthelyezik a buszmegállót is, amire a Zsolnai úti járda felújítását követően kerül sor.