Lezárult a komplex energetikai felújítás a Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskolában. Közel 300 millió forintból korszerűsítették a nyílászárókat, és elkészült a hőszigetelés és a napelemes rendszer is. A küllemében is megújult, szép és vonzó épületben hétfőn sajtónyilvános bejárást tartottak, ahol elhangzott, hogy hamarosan a Hétvezér iskolában kezdődik hasonló volumenű felújítás.
A Móri út felújításához kapcsolódóan előreláthatólag szombat 17 óráig forgalomkorlátozásokkal kell számolni a Szent Vendel utca Móri út – Malom utca közötti szakaszán.
Pénteken délután egy kis időre birtokba vehette a még épülő Alba Aréna jegét a Hydro Fehérvár AV19 csapata. A fehérvári hokisok egy sajtónyilvános esemény keretein belül 2x8 perces mérkőzésen tesztelték le jövőbeli otthonukat, ahol a történelmi első gólt is meglőtték. A tervek szerint a hokisok a következő szezont már az új csarnokban kezdik.
A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben a kormány bejelentette, hogy lezárja a Modern Városok Programot. Mit jelent ez Székesfehérvár esetében – erről kérdeztük dr. Cser-Palkovics András polgármestert, aki megerősítette: a folyamatban lévő valamennyi fejlesztés befejeződik, ezek forrása is biztosított, illetve visszafizetési kötelezettsége sincs a városnak. Az interjúban valamennyi programpontra kitérünk.
Csütörtökön délelőtt a Városházán tartották a Polgármesteri Hivatal épületegyüttesének felújításához kapcsolódó projektzáró rendezvényt. A patinás épület teljeskörű energetikai korszerűsítése tavaly év elején kezdődött, utolsó lépésként pedig a Városház tér 2. nyílászáróinak cseréjével zárult. A beruházás része volt az épületek homlokzatának restaurálása és felújítása, valamint egy napelemes rendszer telepítése is.
Együttműködési megállapodást kötött Székesfehérvár Önkormányzata és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI). Az EU finanszírozásban szakértő cég segítséget nyújt a városnak a közvetlen uniós forrásokra történő sikeres pályázásban.
2023. november 2-án, csütörtökön a felújítási munkálatokhoz kapcsolódóan jelzőlámpás forgalomirányítást vezetnek be a Móri út Szent Vendel utca előtti szakaszán, a városból kifelé haladó irányban.
Ütemezetten és folyamatosan haladnak a Móri út rekonstrukciós munkái, így jó hír a közlekedőknek, hogy feloldották a Zichy ligetnél, a Mészöly Géza utcában, illetve a Malom utcában az útfelújításhoz kapcsolódóan bevezetett forgalomkorlátozásokat. Az érintett szakaszokon ezt követően a gépjárművezetők az eredeti forgalmi rendnek megfelelően tudják megközelíteni úti céljaikat.
A Bakony utca és a nyugati elkerülő összekötése, valamint a Fehérvár Tüdeje II. üteme is szerepel azon projektek listáján, amelyeket a város az – egyelőre nem érkező – európai uniós fejlesztési ciklus forrásaiból tervez megvalósítani. Székesfehérvár mindenképpen elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett, melyeket dr. Cser-Palkovics András polgármester a közösségi oldalán is közzétett.
Az E.ON tájékoztatása szerint október 24-én, kedden a Móri úton, október 25-én, szerdán és október 26-án, csütörtökön pedig Feketehegy egyes utcáiban kell áramszünetre számítani. Az érintett városrészben kérik a lakosság megértését.