Február 14-én pénteken dönthetnek az önkormányzati képviselők a város idei büdzséjéről, mely a 67.4 milliárdos főösszegből az intézményekre 14,16 milliárd forintot tartalmaz. Bár az általános iskolák nem önkormányzati fenntartásúak Székesfehérvár mégis fontosnak tartja, ezen intézményeket is, így többek között a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium homlokzatfelújítását is tartalmazza a büdzsé tervezete.
A Szenátus testületének is ismertette a benyújtott költségvetést Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere, amit pénteken tárgyal a Közgyűlés. A költségvetés stabil önkormányzati, intézményi működést biztosít, és a város folytatja valamennyi kiemelt programját, illetve új oltástámogatási programot, valamint a CT és MR vizsgálatok támogatását is tervezik.
Szerdától előreláthatólag egy hónapra lezárják a Fiskális út Nyitrai utca – Bártfai utca közötti szakaszát. A lezárás érinti a Jancsár utca felé közlekedő 25-ös jelzésű autóbuszjáratot is. A Fiskális út felújításának befejezési határideje április 30.
Kezdődik az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI épületének felújítása, amit a város Önkormányzata 600 millió forinttal támogat. A jövő héten kezdődő bruttó 235 millió forintos beruházással elsőként az épület homlokzata és tetőszerkezete újul meg.
Zajlanak a felújítási munkálatok az Irányi Dániel utca 4. számú épületben, ahol innovatív, összevont szociális szolgáltató központot alakítanak ki jövő áprilisra. Itt kap helyet a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ, amely jelenleg 16 telephelyen látja el feladatait városszerte. A több mint 500 millió forintos, uniós finanszírozású beruházásból létrejövő új intézmény Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ néven fog működni.
Rekordszámú, több mint 600 kérdéssel, illetve hozzászólással ért véget hétfőn este az online polgármesteri fogadóóra. A Facebookon Cser-Palkovics Andráshoz a legtöbb kérdés ezúttal is a közlekedéssel, útfelújításokkal és tömegközlekedéssel kapcsolatban érkezett.
Hamarosan befejeződik a Szent István Király Múzeum Rendházépületéből a leletanyag és dokumentáció elköltöztetése. Ezt követően indulhat a teljes felújítás, amely az Árpád-ház program keretében valósul meg Székesfehérváron. A kormányzati támogatással létrejövő modern múzeumi tér elsőként a „Királyok és szentek - az Árpádok kora” című kiállításnak ad majd otthont 2022-ben.
A Kormány döntése alapján Fehérvár egy európai színvonalú kulturális beruházással gyarapszik: kezdődhet a Szent István Király Múzeum központjának, a volt ciszter rendház Fő utcai épületének teljes felújítása. A jó hírről Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője számolt be Facebook oldalán.
A Válasz önkormányzati képviselője, a városfejlesztési ügyek tanácsnoka kedden sajtótájékoztatón ismertette álláspontját Székesfehérvár Közgyűlésének pénteken meghozott döntéseiről a Hiemer-házban. „Fontosnak tartom megjegyezni, hogy jól előkészített közgyűlési anyagokat kaptunk, amelyekkel lehetett azonosulni, ezért támogattam azokat.” - emelte ki Juhász László.
Elhárult az utolsó pénzügyi akadály is, így az eddig rendelkezésre álló fejlesztési összeghez rendelt állami többletforrás bevonásával megkezdődhet a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház nagyszabású fejlesztése: egy új épület kialakítása, két közepes állapotú épület felújítása, új eszközök beszerzése, valamint újabb parkolóhelyek kialakítása.