A Kadocsa utca forgalma volt leghangsúlyosabb téma a Hétvezér Általános Iskolában tartott keddi lakossági fórumon. Az út fenntartója a Magyar Közút is fontosnak tartja a felújítást az út alatti csapadékvíz elvezető rendszer cseréjével együtt, ami jelenlegi áron számolva mintegy 600 millió forintba kerülne. Szó volt arról is, hogy a kisebb fejlesztések felgyorsításának érdekében jövőre növekszik az önkormányzati képviselők egyéni kerete is.
Lakossági fórumot szervez Deák Lajosné önkormányzati képviselő, aki a Hétvezér Általános Iskolában várja kedden 17 órától a 11. számú választókörzet lakóit. A rendezvényen részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
Elkészült a szerkezete aSzékesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium új tornateremének, mely mellett egy új ebédlő és konyha illetve egy új díszterem is épül és 12 új tanteremmel is gazdagodik az intézmény.
Az E.ON tájékoztatása szerint, az általuk a szolgáltatás minőségének javítása miatt végzett karbantartási munkákhoz kapcsolódóan november 15-én, hétfőn Székesfehérvár több utcájában áramszünet lesz.
Az utasok javaslatai alapján is bővülő, új vasúti menetrend lép életbe december 12-én. A Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vonal fontos szerepet tölt be Fehérvár elővárosi forgalmában, ezért munkanapokon reggel és délután új vonatpárok indulnak a munkába és iskolába járást segítve.
Az elmúlt hetekben több utcafórumot is tartott a Maroshegy önkormányzati képviselője Brájer Éva, csütörtökön este viszont a városrész egészéről, leginkább a maroshegyi közlekedésről volt szó a Gárdonyi Géza Közösségi Házban, melynek felújítására már a kiviteli tervek készülnek. Közel tízezer ember él a Maroshegyen
Műanyag-újrahasznosító üzemet épít a polgárdi székhelyű SP Hungary Zrt. Székesfehérváron 624 millió forintos beruházással. Kohut Tamás, a vállalat gyártásvezetője elmondta: a 3000 négyzetméteres, logisztikai és válogató térrel is rendelkező csarnokban, amely a tervek szerint 2022. júniusban készül el -, 600-700 tonna műanyaghulladékot dolgoznak majd fel.
A Városháza Dísztermében tartották kedden az Alba Innovár „mesterséges intelligencia az oktatásban és az iparban” című konferenciáját. Több érdekes előadás hangzott el, a fő irányvonal a fiatalok technológiai tudatosságának fejlesztése volt.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium november 12-én, pénteken rendezi meg az 5. Modern Gyárak Éjszakáját. A gyárak és az üzemek idén hibrid formában fogadják az érdeklődőket: a kínálatot személyes gyárlátogatások és virtuális, online túrák is színesítik.
Fogadóórát tart szerdán 17 órától dr. Kovács Zsoltné önkormányzati képviselő a Vörösmarty Iskolában, illetve csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket a képviselő.