Rendhagyó kiállítás nyílt a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában hétfőn. A fehérvári alkotó, Horváth Hella festményeiről, az alkotás folyamatáról és annak jótékony hatásairól is mesélt az otthon lakóinak. A kiállításhoz kapcsolódóan kézműves foglalkozásokat is terveznek, amelyen többek között festenek és megismerik az origami alapjait is.
2024-ben újra megrendezik a már hagyományos Szenior Ki mit tud? versenyt a Fejér vármegyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciókból előválogatókat, a beérkezett műalkotásokból pedig kiállítását is rendeznek – végül pedig egy gálaműsort tartanak a legjobbakból.
A Szent István Király Múzeum idén ősszel is megrendezi a FEHÉRVÁR SZALON című, képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítást Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával. A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében szeptember 13-tól egy hónapon át tartó tárlatra szeptember 3-án és 4-én lehet leadni az alkotásokat, a pályázat nyilvános.
Június elején nyílt meg a Téridőben lebegve – Folyamatosan változó koordináták című kiállítás a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Szécsényi-Nagy Loránd képzőművész tárlatának finisszázsára 2024. augusztus 30-án, pénteken kerül sor.
A magyar fotográfia napján nyílik Schlauszky Szilárd „Tüzesen süt le a Napnak sugára, az ég tetejéről lyukkamerába” című szolárgráf fotográfia kiállítása. A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban augusztus 29-én, csütörtökön 17 órakor Marton Ágota ajánlja a tárlatot a látogatók figyelmébe.
Szubjektív tárlatvezetésre kértük Pinke Miklóst a Pelikán Galériában látható kiállításán. A Székesfehérvári Művészek Társaságának alapító tagja, az idén 80 éves művész képei szeptember 13-ig ingyenesen láthatók a Kossuth udvarban található Galériában.
Tizenötödik alkalommal rendezik meg augusztus 18-25. között a Kolozsvári Magyar Napokat. Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja minden évben várja a zene- és művészetkedvelő közönséget. A Múzeumok Sétányán a Szent István Király Múzeum is képviselteti magát - számolt be közösségi oldalán a Szent István Király Múzeum.
A “Mozaik” Euro-Mediterrán képzőművészeti sorozat harmadik kiállítása nyílik ma 17 órakor nyílik meg a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban. A tárlat két kivételes tehetségű művésznő, Iman Hasbani, Szír-Német származású konceptuális művész, és Ola Zaitoun, Palesztin-Izraeli származású képzőművész munkáit tárja a közönség elé.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.