Újabb nagyszabású kiállításra készül a Szent István Király Múzeum: december 14-én nyílik a Csók István Képtárban a Párkányi Raab Péter szobrászművész, fotóművész eddigi életművét összefoglaló tárlat. A HANYATtLÓ–SZÁRNYALÓ című kiállításon a művész szobrait, fotóit és grafikáit láthatja a közönség 2018. március 11-ig.
December 11-től január 6-ig tekinthető meg Fodor Kati mézeskalács-készítő kiállítása a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában. A tárlat megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében, így hétfőnként 13-18, keddtől-péntekig 10-18 és szombatonként 9-16 óráig.
VárosKép - Székesfehérvár a 20. században címmel nyílt kiállítás a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében, ahol a dualizmus korszakától 1988-ig követheti végig a látogató a város történetét. Megismerheti a közönség a fejlődésben legnagyobb szerepet vállaló személyek munkásságának mozzanatait is. A tárlat december 8-a és december 23-a között díjtalanul látogatható hétfőtől vasárnapig 10-től 18 óráig.
A Székely fonó előadásával zárul december 16-án, szombaton, 18 órai kezdettel a "Székesfehérvár 2017 Kodály Emlékév" nagyszabású rendezvénysorozata a Vörösmarty Színházban. Az Emlékév programjai hatalmas fehérvári összefogással valósultak meg; 14 helyszínen összesen 32 rendezvényen szólaltak meg Kodály-művek, zajlottak előadások, koncertek, konferenciák, a 135 évvel ezelőtt született és 50 esztendeje elhunyt zeneszerző, zenepedagógus és népzenetudós tiszteletére.
Szombaton délután nyílt meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában a XV. Betlehemi szép csillag kiállítás, valamint Sereg Mátyásné, népi iparművész buzsáki motívumokkal díszített, textíliákból álló tárlata is. A kiállítást Gelencsér József néprajzkutató nyitotta meg, köszöntőt mondott Spányi Antal, megyés püspök.
Székesfehérvárra érkezett a Jószolgálat-díj vándorkiállítása, mely azokat az önkéntes és hivatásos szociális munkásokat valamint szervezeteket és közösségeket mutatja be, akik kiemelkedő elhivatottsággal végzik áldozatos munkájukat a rászorulókért. A Városház téren január 6-ig megtekinthető kiállítást szombaton nyitották meg a Ciszterci Szent István Gimnázium dísztermében.
Soproni Kiss Sándornak nyílik kiállítása pénteken két helyen is, a Munkácsy Mihály Általános Iskolában és az Ady Bár és Galériában – amit a tárlat játékos címe is sugall: esti – séta, avagy Munkácsytól Adyig. Az érdeklődők valóban átsétálhatnak majd egyik helyszínről a másikra, hogy megtekintsék az alkotó érzékeny, dekoratív képeit.
Áron Nagy Lajosról halálának 30. évfordulója alkalmából rendeztek kiállítást és vetítést a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai székházában. A művész rajzaiból álló kamara kiállítást Izinger Katalin művészettörténész nyitotta meg, majd bemutatták a művész életéről készült, dokumentumokból összeállított DVD-t is. Áron Nagy Lajos foltszerűen festett, dekoratív, lírai hangulatú tájképek, portrék, életképek jellemzik munkásságát.
Idén is megszervezi „Advent a Rác utcában” című kreatív, kézműves programsorozatát a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. December 16-án és 17-én, szombaton és vasárnap, délelőtt és délután 9-12 és 13-16 óra között a Kézművesek Házában, a szervezet tagjai vezetésével lesznek foglalkozások, melyekre szeretettel várják a résztvevőket a közös, örömteli, mézeskalács-illatú készülődés jegyében. December 2-án, szombaton 14:30 órakor nyitja kapuit a „XV. Betlehemi szép csillag” kiállítás a Szent Korona Galériában.
Az Almássy-telepi Krisztus Király plébánia búcsúnapját ülik vasárnap, valamint az idén 60 esztendős a Vox Mirabilis Kamarakórus, amely a templom kórusa. A három napos rendezvénysorozat első napján, pénteken gyertyás körmenet vonult a Zsolt utcai templomtól a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található kereszthez.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.