A „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” című kiállítás kísérőprogramjaként, január 31-én, szerdán 16:30 órára Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatójának „A dualizmus korának mérlege Székesfehérváron” című előadására várják az érdeklődőket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületébe. Az eseményre a belépés ingyenes.
“Színek és formák” címmel, a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében nyílt meg a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium fotográfus tanszak diákjainak kiállítása a Kisfaludi Közösségi Házban. A tárlatot dr. Bakonyi István, irodalomtörténész nyitotta meg.
Február 7-én, szerdán 15 órára tárlatvezetésre várják Székesfehérvár és vonzáskörzetének valamennyi történelem szakos tanárát és az igazgatókat a Fehérvár fejlődését bemutató „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” címet viselő kiállításra, a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületébe.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Földes László Hobo „Látja Isten, hogy állok a napon” című zenés irodalmi estjével és Legéndy Péter MÉMEK című kiállításával ünnepeltek az Öreghegyi Közösségi Házban. Hobót tömegek várták Fehérváron, a közösségi ház színházterme és folyosója is zsúfolásig megtelt. Szintén különleges kulturális csemegét jelentett Legéndy Péter tárlata, aki több évtizede nem állította ki alkotásait.
Egészen június 17-ig, a tanév végéig változatos és izgalmas kísérőprogramok kapcsolódnak a Székesfehérvár fejlődését bemutató „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” címet viselő kiállításhoz. A részleteket csütörtökön, sajtótájékoztatón ismertették a tárlat helyszínén, a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.
A 80. születésnapját ünneplő Dr. Dienes Ottó „A krokodil torkában - brevárium az ezredfordulóról, esszék, versek, rajzok festmények és faszobrok” címet viselő, munkásságát összefoglaló új kötetét L. Simon László, József Attila-díjas költő, országgyűlési képviselő mutatta be szerdán este a Vörösmarty teremben.
Hétfőn délután nyílt meg Gergő Katalin vertcsipke kiállítása a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában, ahol a hónap végéig a könyvtár nyitvatartási idejében láthatják az alkotásokat a látogatók. A tárlat megnyitóján Gergő Katalin be is mutatta a csipkeverés érdekességeit.
Ingyenes tárlatvezetést lesz január 16-án, kedden 17 órakor a HANYAT(t)LÓ - SZÁRNYALÓ című kiállításon, a Csók István Képtárban. Ezúttal Párkányi Raab Péter szobrászművész és Tóth Norbert kurátora kalauzolja az érdeklődőket. A tárlat március 11-ig tart nyitva.
Január 17-én, szerdán 18 órakor Dr. Dienes Ottó „A krokodil torkában - brevárium az ezredfordulóról, esszék, versek, rajzok festmények és faszobrok” címet viselő új kötetét L. Simon László, József Attila-díjas költő, országgyűlési képviselő mutatja be a Vörösmarty teremben. A könyvet szerkesztette Revák István festőművész, a tipográfia Revák András munkája. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Vasárnap estig még látogatható Kádár Béla festőművész kiállítása a Szent István Király Múzeumban. A Kőhíd című tárlat felvonultatja az alkotó életművét, bemutatva korszakait, kedvenc témáit az Oskola utcában, a Deák Képtárban.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.