Kétnapos programmal örvendeztetik meg Székesfehérvár közönségét az Aranybulla Művészeti Napok. Augusztus 25-én, pénteken testvérvárosi képzőművészeti kiállításra, majd nyáresti dalos vigadalomra, míg 26-án, szombaton Deák Bill Gyula koncertjére várják a vendégeket. Ez utóbbi programokra elővételben és a helyszínen is lehet jegyeket váltani.
Ciao Laura! – a Csók István Képtárban látható Aba-Novák-kiállításhoz kapcsolódóan egész estés rendezvényt szerveznek csütörtökön. A program tárlatvezetéssel kezdődik, egy szaxofon- és zongoraduó jazz standardokat játszik, és a művész Laura-festményéhez kapcsolódó életképeket is lehet készíteni. A kellékek közül nem hiányoznak majd a korabeli ruhadarabok, a ’30-as évek életérzését pedig swingelőadás idézi meg.
Augusztus 20-ig várja a látogatókat a Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállítás a táci Gorsium Szabadtéri Régészeti Park látogatóközpontjában. A Szent István Király Múzeum egyedülálló, látványos kiállításán megismerkedhetünk a katasztrófa miatt néhány óra alatt megsemmisült, egykor virágzó város lakóinak életével, a gladiátorok, a közfürdők, de az ókori bordélyházak világával is.
A Királyi Napok rendezvénysorozatának részeként nyitották meg szombaton a „Teste Fehérvárott nyugszik" – III. Béla király (1172–1196) című kiállítást a Szent István Király Múzeum Dísztermében. A kiállításon megtekinthetők azok a tárgyak, amelyek 1848-ban, az Érdy János vezette ásatás során kerültek elő, a mai Nemzeti Emlékhely, az egykori Bazilika területéről. A királyi pár – III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna – sírjában talált leleteket akkor a fővárosba szállították, így azok 169 esztendő elteltével tértek haza Székesfehérvárra.
A Király Napok rendezvénysorozatának első programjaként, Székesfehérvár és Kemi testvérvárosi kapcsolatának 60. és a független Finnország fennállásának 100. évfordulója megünneplésének eseményeként pénteken nyitották meg Sirpa Ihanus finn-magyar szobrászművész kiállítását a Szent István Király Múzeum Pelikán Galériájában.
Augusztus 10-én csütörtökön A Szabadművelődés Házában nyílik meg Móder Rezső, Páhi Péter és Várnai Gyula közös kiállítása Árnyjátékok címmel. A 18 órakor kezdődő eseményen ötdimenziós művészi objektek, videó munkáké s multimédiás performanszok lesznek láthatóak. A tárlat megnyitóján közreműködik Várnai Péter.
A Királyi Napok rendezvénysorozatának részeként, augusztus 12-én, 14 órakor nyitják meg a „Teste Fehérvárott nyugszik" – III. Béla király (1172–1196) című kiállítást a Szent István Király Múzeum Dísztermében. Kedden megérkeztek a Magyar Nemzeti Múzeumból a kiállítási tárgyak közül azok, amelyek 1848-ban, az Érdy János vezette ásatás során kerültek elő, a mai Nemzeti Emlékhely, az egykori Bazilika területéről. A királyi pár – III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna – sírjában talált leleteket akkor a fővárosba szállították, így azok 169 esztendő elteltével térhetnek haza.
Vasárnap a Zenélő Kultúr Udvar könnyed délutáni szórakozást ígér, az Oskola utca 10. alatt mindenkit szeretettel várnak egészen az esti órákig. A vasárnap délután a kultúra jegyében telik a Fehérvári Polgárok Egyesületének udvarán: augusztus 13-án 15 órától 19 óráig a költészet, a festészet, a fotózás és a zene teremtenek különleges hangulatot.
Ingyenesen látogathatók a Múzeum kiállítóhelyei a Székesfehérvári Királyi Napok ideje alatt, valamint az ünnepi időszakban több kiállítótér hosszított nyitvatartással várja az érdeklődőket. Az összművészeti rendezvénysorozathoz akciót is kapcsolt az intézmény, kombinált kedvezményes csomagot kínálnak a Musica Sacrára, valamint a Pompeji és az Aba-Novák-kiállításra.
A pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely, „Emlékparki Nyár” című programsorozatának következő eseményét augusztus 11-én, pénteken rendezik. 18 órakor Halmay Tivadar festőművész, „Itt élned, halnod kell” – A jelenben élő történelem című kiállítását nyitják meg. A kiállításon első alkalommal mutatják be a székesfehérvári, egykori királyi koronázó templombelsőről készült nagyméretű alkotást. A kiállítást Dr. Fülöp Gyula régész-múzeológus nyitja meg. 19 órától a MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar koncertjét hallgathatják meg. Vezényel: Ruff Tamás.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.