Szombaton nyílt meg a Szent Korona Galériában a XVII. Betlehemi szép csillag kiállítás. A kiállítást Váczi Márk, néprajzkutató nyitotta meg, Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete elnöke és Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója mondtak köszöntőt. A tárlat december 22-ig tekinthető meg.
Pinke Miklós november 29-én, pénteken 17 órakor nyíló kiállításának címe „Az Ember”. A tárlat rajzait a Biblia ihlette, melyet Károlyi Gáspár 1590-ben kiadott, veretes, régi magyar nyelvű fordításában forgat és olvas újra mostanában a művész.
November 29-én, pénteken 18 órakor nyílik a Kisfaludi Művészkör XI. kiállítása a Kisfaludi Közösségi Házban. Bevezetőt mond: Hackfelner Ferenc, muzsikál: Horváth Sándor, gitárművész. A belépés díjtalan, szeretettel várnak mindenkit.
Az Almássy-telepi Krisztus Király plébánia búcsúnapját ülik vasárnap. A három napos eseménysorozat második napján, szombaton gyertyás körmenetben zarándokltak az ünneplők a Zsolt utcai templomtól a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található kereszthez. A Zsolt utcai Közösségi Házban megnyílt Halmay Tivadar festménykiállítása.
A Csók Képtárban nyílt meg pénteken Ujházi Péter képzőművész kiállítása, ahol számos újdonságot is láthat a látogató. A művész nagyméretű, egyedi, a műfajban is különleges kerámiaszobrait közülük néhányat most tekinthet meg először a közönség és bemutatják ceruza- és tusrajzait is, amelyeket kiállításon korábban még szintén nem láthattak az érdeklődők.
A Simon Erika, fotóriporter Szent István emlékek Rómában című képeit bemutató kiállítás múlt vasárnapi megnyitóját követően kedden este a Nyitrai úti Közösségi Házban bemutatták Vakler Lajos, rendező-szerkesztő, Szent István emlékek Rómában című filmjét, így a fotókiállításon már megismert képek helyszíneit az érdeklődők a dokumentumfilm segítségével be is járhatták.
Pénteken nyílik meg Ujházi Péter kiállítása a Csók István Képtárban, és március végéig lesznek láthatók munkái a kezdetektől mostanáig. Galériákból, gyűjtőktől, képtulajdonosoktól szedték össze, válogatták az elmúlt ötven év munkáit, hogy egy rendkívül gazdag életművön vezessék végig a látogatót. Ujháziék lakásának falai, polcai is megüresedtek, sokmindent leszedtek, nagy a fennforgás.
November 22-én, pénteken 18 órakor nyílik meg Nervetti Károly és Kőszegi Adrienn Amerikaland című kiállítása az Öreghegyi Közösségi Házban. A tárlatot megnyitja: Nervetti Károly, a Főnix fotóművészeti kör tagja, köszöntőt mond: Östör Annamária önkormányzati képviselő. A kiállítás január 31-ig az intézmény nyitvatartási idejében tekinthető meg.
Újra tárlatvezetéssel várják látogatókat november-21-én, csütörtökön 16.15-től a Hősök, Szentek, Hódítók – IV. Béla élete és uralkodása című kiállításban, Belegrai Tamás kurátorral, az Országzászló téri kiállítóhelyen. 17.15-től Dr. Szabados György, történész „Békeszerető ember volt..." - IV. Béla családi és királyi története című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a bejelentkezes@szikm.hu e-mail címen november 21-én, délig lehet.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.