Augusztus folyamán játékautókból, szeptemberben pedig mesehősök kézműves technikával készített alakjaiból nyílik kiállítás a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tagkönyvtáraiban. A nyár utolsó hónapjában a kisautókat a Széna téri Tagkönyvtárban, szeptemberben a figurákat pedig a Tolnai utcai Tagkönyvtárban lehet megnézni.
A Hadtörténeti Múzeumban idén is megrendezik az immár hagyományosnak mondható nagyszülő-unoka programsorozat. A hónapban az unokával érkező nagyszülők ingyenesen tekinthetik meg a kiállításokat. Emellett minden csütörtökön 14.00 órától egy plusz programmal is kedveskednek.
Népmesék hősei címmel hirdetett rajzpályázatot a VOKE Művelődési Ház iskolásoknak. A szabadon választható technikával elkészített munkákat szeptember 20-ig lehet beküldeni.
Könyvbemutató a Felsővárosban, séta a Csutora temetőben, tanácsok az internet helyes használatához, a Figurina Bábszínház műsora, kerékpáros és kézműves foglalkozás, zene és tánc az erdőben, futóedzés kezdőknek és haladóknak – a hét minden napjára kínál érdekes, hasznos kikapcsolódási lehetőséget a Cselekvő Fehérvár közösségfejlesztő program. Tessék választani – a részvétel ingyenes!
Koppány Attila festőművész a piramisok geometrikus alapformáját gondolta és alkotta újra. Így született meg az a 27 kép, ami a Pelikán Galéria jelenlegi tárlatának az anyagát képezi. A piramisvilágot július végéig nézheti meg a közönség. A kiállítás keddtől péntekig, naponta 10-től 18 óráig látogatható egészen július 30-ig, a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak!
Miként értelmezi és ábrázolja egy kortárs fiatal művész az emberré válást, az emberiség fejlődéstörténetét? Mi köze van az Etiópiában felfedezett leletegyüttesnek a hatvanas évekbeli népszerű Beatles-számhoz? Csütörtökön minden kiderül!
Július 15-én, csütörtökön nyílik a következő képzőművészeti kiállítás a Köfém Művelődési Házban. Az Akkor is festek, amikor nem festek! című tárlaton Mohainé Néri műveit, képeit és kerámiáit láthatjuk.
Július 23-án, péntekig még látogatható Benda Iván fotóművész Az élő Jeruzsálem című kiállítása a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában. Nyitvatartás: hétfő – péntek: 9 – 17 óráig, szombat 10 – 12 óra, vasárnap – zárva.
Juhászné Idul Mária, Koncz Éva és Somogyfoki Ottilia – a Vörösmarty Mihály Könyvtár három kollégája most egy teljesen új oldaláról mutatkozik be az olvasóknak a Tolnai utcai Tagkönyvtárban. A Textilbe öltött fantáziák című tárlaton saját alkotásaikból, kézimunkáikból adnak ízelítőt júliusban.
Pénteken Kertai Zalán festményeiből nyílt tárlat a IX. Emlékparki Nyár programsorozatának újabb részeként. A művész az ezeréves magyar hadtörténelem és harcművészet, illetve a jelenkor magyar katonai hagyományőrzők látványvilágának kiemelkedő alkotója.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.