Folytatódnak a Szent István Király Múzeum ingyenes tárlatvezetései. A Csók István Képtárba szombatra invitálják az érdeklődőket: Párkányi Raab Péter, a kiállító szobrászművész és Tóth Norbert kurátor mutatják be az alkotásokat.
Tárlatvezetésre várja a látogatóinkat Schaár Erzsébet szobrászművész Művek az emeletről című kiállításán a Szent István Király Múzeum február 15-én, csütörtökön 17 órától a Deák Gyűjteményben. A tárlatvezetést Izinger Katalin és Szűcs Erzsébet művészettörténészek, a kiállítás rendezői tartják.
Megtelt a Szent István Király Múzeum Rendház épületének emeleti terme csütörtökön Dr. Szabados György, III. Béla és családja című előadásán. Az Árpád-ház korát kutató fehérvári történész „Teste Fehérvárott nyugszik” kiállításhoz kapcsolódóan azt a királyt mutatta be, aki Bizáncból III. István halála után hazatérve 24 évig kormányozta az országot, és aki uralkodása alatt Magyarországot európai viszonylatban is elismert nagyhatalommá tette.
Február 1-jén nyílt a Szent István Király Múzeum saját anyagából Schaár Erzsébet „Művek az emeletről” című tárlata. Az alkotások tíz éven keresztül nem voltak megtekinthetők, de a XX. század egyik legnagyobb szobrászegyéniségének életműve semmit sem vesztett mondanivalójának aktualitásából.
Megkezdődött a Szent István Király Múzeum „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” című kiállításához kapcsolódó tematikus programsorozat az Országzászló téri épületben. Szerdán a történelemtanárok ismerkedhettek meg a Székesfehérvár fejlődését a Kiegyezéstől a rendszerváltozás hajnaláig bemutató kiállítással, valamint a tárlat múzeumpedagógiai programját is ismertették.
Mitikus képzetek címmel Bors István és Honty Márta alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Budapesten, a Vigadó Galériában. A székesfehérvári születésű Honty Márta a ’80-as években több tárlattal is bemutatkozott városunkban, Bors István Memento című plasztikája pedig a Prohászka úton látható. A hét elején megnyílt fővárosi kiállítást március 25-ig lehet megtekinteni.
Tárlatvezetésre várták az érdeklődőket a III. Béla király (1172-1196) „Teste Fehérvárott nyugszik” című kiállításra a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületébe szerdán délután. A Székesfehérvári Királyi Napok idején megnyílt kiállításon Kovács Dóra, múzeumpedagógus kalauzolta a vendégeket. A június 30-ig látogatható kiállításhoz kapcsolódóan rendszeresen tartanak ingyenes tárlatvezetéseket, legközelebb február 21-én.
Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak a Csók István Képtárban a HANYATtLÓ - SZÁRNYALÓ című kiállítás tárlatvezetésén, melyet a szobrászművész, Párkányi Raab Péter és Filep Sándor, festőművész tartott közösen. A tárlat az idén ötven esztendős Párkányi Raab Péter eddigi munkásságát, művészi alkotólétének elmúlt harminc évét összegzi.
A hétfőn, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium aulájában megnyitott hagyományos Téli Tárlatot a rajz, festészet, mintázás, illetve a grafika, kerámia és textil tanszakos diákok szakmai gyakorlat óráinak munkáiból állították össze. A kiállítást február 15-ig lehet megtekinteni az intézmény nyitvatartási idejében.
Február 5-én, hétfőn 17 órakor ingyenes tárlatvezetésre hívják az érdeklődőket a HANYATtLÓ - SZÁRNYALÓ című kiállításon, Párkányi Raab Péter szobrászművész és Filep Sándor, festőművész részvételével. A tárlat az idén ötven esztendős Párkányi Raab Péter eddigi munkásságát, művészi alkotólétének elmúlt harminc évét összegzi. A kiállítás március 11-ig látogatható.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.