Ezen a héten láthatjuk még a NÉGYEK és A kagán lovasa - avagy egy avar páncélos lovas életre keltése című kiállításokat Székesfehérváron. Az előbbi október 30-ig, a Pelikán Galériában, az utóbbi október 31-ig, a Csók István Képtárban fogadja a látogatókat.
Az Agárdi Nemzetközi Művésztelep 30 éve kiállítás keretében különleges tárlatvezetésre, időutazásra hívja a hallgatókat a legújabb ÖKK Podcast. A kiállítás október 27-ig látható a Verseci utca 1. szám alatt, a Köfém Művelődési Házban hétfőtől péntekig 8-18, szombaton 8-16 óra között.
Idén két ünnepváró pályázattal készül az adventre a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Ismét meghirdették a hagyományos Betlehemi Szép Csillag pályázatot, melyre természetes anyagokból készült alkotásokat várnak. A Mesélő Textilek felhívásra a pályázók szívéhez közel álló textileket, családi örökségeket, ereklyéket lehet beküldeni a hozzájuk kötődő különleges történetekkel együtt.
Hegedűs 2 László Isten gyermekei című kiállításának fő képe egy lenticular technikával készült Jézust ábrázoló torzó. A főképet sejtelmesen homályos, transzcendens gyerekarcok veszik körül. A sorozat korábban a Műcsarnokban, a Párizsi Magyar Intézetben, Budapesten, a Szent István Bazilikában volt látható.
Tízéves születésnapját ünnepli a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Őszi tárlata. Az Időtlen érték című jubileumi kiállítást – melyen tizenkét alkotó munkáit mutatják be – dr. Vizi László Tamásné, az intézmény igazgatója és dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitották meg, hagyományosan az iskola aulájában. A kiállítást a járványvédelem miatt rendhagyó módon, a gimnázium Facebook-oldalán láthatják az érdeklődők.
Műhelyfoglalkozásokkal folytatódik a NÉGYEK című képzőművészeti kiállítás október 17-én, szombaton, a Pelikán Galériában. Lesz kreatív festés, gipszöntés és egyedi lenyomatok készítése a legkülönfélébb technikákkal. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket pénteken 14 óráig várják.
Tizedik alkalommal rendezik meg az Őszi tárlatot a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban. Az Időtlen érték című kiállítást október 13-án, kedden délután nyitja meg Székesfehérvár polgármestere. A járványhelyzet miatt idén az intézmény Facebook oldalán lesznek láthatóak az alkotások.
Élő Népművészet címmel közös kiállítást szervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága A Szabadművelődés Házában. A XVII. Országos Népművészeti Kiállítás megnyitója október 11-én, vasárnap 15 órakor lesz.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a fehérvári Fényszóró Visual csapatának alkotásait tekinthették meg látogatók szombaton este a Rác utcában a Szent István Király Múzeum palotavárosi kiállítóhelyén, a skanzenben.
Október 3-án, szombaton 15 órakor lesz Bödő Viktória fotográfus gyűjteményes kiállításának megnyitója a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban (Mártírok útja 2., bejárat a Lövölde út 46. szám felől) A tárlatot megnyitja: Bakonyi István, irodalomtörténész. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.