Semmelweis-napi ünnepségen köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata. A "Székesfehérvár Egészségügyéért" díjat Tóthné dr. Marton Gizella háziorvos és Diósi Józsefné körzeti nővér kapta, emellett többen vettek át egyéb elismeréseket és jubileumi kitüntetéseket.
Évadzáró társulati ülést tartott a székesfehérvári Vörösmarty Színház június 22-én. A teátrum vezetői értékelték a 2023/24-es évadot, valamint reményteli módon nyilatkoztak a következő évaddal kapcsolatban is. Kihirdették az évad színészét, a Vörösmarty Gyűrű-díj nyerteseit, valamint az évad nem művészállományú dolgozóit is.
Huszadik alkalommal rendezték meg Székesfehérváron a Tűzzel-vassal Fesztivált, a késes és késkészítő mesterek, kovácsok és fegyverkovácsok országos találkozóját. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete és a Magyarországi Kovácsmíves Céh felhívására idén 88 késes és kovácsmester érkezett a városba, hogy bemutassa mesterségét, alkotásait.
Operaslágerekkel, nápolyi dalokkal, könnyed olaszos nyáresti dallamokkal nyitotta meg a nyári időszakot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Bel canto című koncerten, csütörtökön este a Magyar Állami Operaház neves szólistáival, Kertesi Ingriddel és Boncsér Gergellyel koncerteztek a szimfonikusok a Bartók Béla téren, Dobszay Péter vezényletével.
Jogerőre emelkedtek a 2024. június 9-i önkormányzati választás eredményei, így a Városháza Dísztermében csütörtökön – több időpontban – került sor a mandátumok ünnepélyes átadására. A 2024. június 9-i választások székesfehérvári lebonyolításáról és eredményéről a Helyi Választási Bizottság elnöke adott rövid összegzést. Az új képviselőtestület alakuló ülésére októberben kerül majd sor.
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
Székesfehérváron mutatta be második versenyautóját az Óbudai Egyetem O.U.R Team nevű csapata. A különleges jármű a fiatal fejlesztőmérnökök, hallgatók egyéves munkájának eredménye, melyet a Sóstói Stadionban rendezett Rollout eseményen mutattak be.
Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszöntötte dr. Cser- Palkovics András a Fejérvíz Zrt. nyugdíjba vonuló gazdasági vezérigazgató-helyettesét hétfőn a Városházán. Nagyné Lang Julianna közel harminc éven át erősítette a „vízműves dolgozók” csapatát szaktudásával, emberségével.
Dr. Cser-Palkovics Andrást meggyőző fölénnyel, több mint 74 százalékos támogatottsággal választották újra vasárnap a fehérváriak. A város polgármestere a Fehérvár TV választási műsorában elmondta, hogy a következő öt évben sem pártpolitikai alapon szeretné vezetni Székesfehérvárt.
A 14 egyéni választókerületből 13 körzetben a Fidesz Magyar Polgári Szövetség önkormányzati képviselője jutott be a közgyűlésbe. Ekkora támogatottsággal még soha nem győzött a kormánypárt Székesfehérváron. Egyetlen választókerületben, a Palotaváros déli részén győzött a városrészt a rendszerváltás óta képviselő Farkas László függetlenként. Az egyéni választókerületi eredményei Székesfehérváron