Ismét páratlan élményben volt részük azoknak, akik ellátogattak a Nyitott Városházára a Fehérvári Advent keretében. Az első vendégeket dr. Cser-Palkovics András polgármester kalauzolta végig az épület bejárható részein, és mutatta meg többek között saját irodájából a varázslatos ünnepi díszben pompázó Belvárost.
A Videoton idei árbevétele várhatóan eléri a 190 milliárd forintot - jelentette be vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén. „A közel 10 ezer fő munkavállalót foglalkoztató cégcsoport saját tőkéje emelkedett, miközben a beruházások visszaestek 2018-hoz képest. A korábbi iparágak mellett megjelent az akkumulátorgyártás és ismét készítünk számítógép alkatrészeket.” - emelte ki Széles Gábor.
A pénteki közmeghallgatáson közlekedéssel kapcsolatos kérdések érkeztek, míg a közgyűlés legfontosabb napirendi pontjaként az utolsó módosítással lezárták az idei költségvetést. A képviselők fontos fejlesztésekről is döntöttek: elkezdődik az Arany János Iskola felújítása és a Homoksor teljes felújítása is.
Közmeghallgatást és közgyűlést tartott pénteken a székesfehérvári képviselőtestület. A napirendek tárgyalása előtt került átadásra az „Érdy János Emlékérem”. Az elismerésben évente egy, a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében kiemelkedő munkát végzett személy részesülhet.
Fehérvár Angyalai idén a Gyermekvédelmi Központban nevelkedő gyerekeket lepték meg ajándékokkal. A hatvan meghívott kisgyermeknek és fiatalnak a Szabad Színház előadása Pánov bácsi karácsonyáról mesélt, aki önzetlen segítőkészségével teremtette meg maga körül a karácsony szeretetteljes hangulatát.
Cser-Palkovics András polgármester előtt tette le hétfőn reggel a Városházán az állampolgársági esküt Ianique dos Santos Tavares, a MOL Fehérvár FC labdarúgója. Stopira még hónapokkal ezelőtt nyújtott nyújtott be kérelmet a magyar állampolgárságért, a FIFA szabályai értelmében azonban nem öltheti magára a címeres mezt, azonban mától eggyel kevesbb légióst számlál majd a Fehérvár.
Az 1000 kerékpártámasz program keretében a Városgondnokság tél végéig 438 biciklitárolót helyez ki Fehérvár különböző pontjain. A több mint 15 millió forintból megvalósuló munkát az önkormányzat saját forrásból finanszírozza. Szombaton délelőtt a Zichy ligetbe frissen kihelyezett biciklitámaszok mellett a város polgármestere ismertette a program jelenlegi állását.
Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona „Mandulafa” Alzheimer ház és a Kaszap István Katolikus- Ifjúsági és Szabadidőközpont (Fehérvárcsurgó) javára gyűjtöttek a pénteki XIV. Ökumenikus Adventi Jótékonysági Esten, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az est fővédnökei Spányi Antal katolikus megyés püspök és Steinbach József, református püspök voltak.
Székesfehérváron tartja kétnapos, kihelyezett ülését az Országos Diáktanács. A testület leköszönő és újraválasztott tagjai egyaránt részt vesznek a konzultációban, hogy minél hatékonyabban képviseljék a fiatalokat érintő ügyeket, és előkészítsék a jövő év eleji Országos Diákparlamentet, melyre 300 diákot várnak Fehérváron.
December 6-án, pénteken 18 órakor ökumenikus adventi jótékonysági estre kerül sor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, melynek teljes bevételét idén a Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona "Mandulafa" részlege és a Kaszap István Katolikus- Ifjúsági és Szabadidőközpont (Fehérvárcsurgó) javára ajánlják fel. Az eseményen részt vesz Fehérvár püspöke és polgármestere is.