Szerdán este ősbemutatóval és legelső, 2018-ban született produkciójával ünnepelte ötéves születésnapját a Székesfehérvári Balett Színház. A közönség a Nomádok és a Blablabla táncszínházi műveket láthatta a Vörösmarty Színházban.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az iskolai erőszak és a kibertérben elkövetett bűncselekmények megelőzésének témakörében szervezett konferenciát az Alba Bástya Családsegítő és Gyermekjóléti Központban. A Székesfehérvári Diáktanács itt hozta nyilvánosságra azt a 600 fehérvári fiatal megkérdezésével készült felmérést, amit az iskolai szóbeli, lelki bántalmazásról készítettek.
Közösen dolgozik a sportolók és a sportág sikerérét a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítvány, a Kodolányi János Gimnázium, valamint az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar. A partnerek kedden délután írtak alá együttműködési megállapodást a Városházán.
A Székesfehérvár Önkormányzata által alapított „Pro Cultura Albae Regiae” díjjal olyan személyeket, közösségeket vagy együtteseket ismernek el, akik a város kulturális életét gazdagítják. Az elismerésre természetes vagy jogi személyek tehetnek ajánlást, melyet a Polgármesteri Hivatalba kell eljuttatni 2023. november 15-ig.
A törökországi Kocaeli delegációját köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester Székesfehérváron. A város önkormányzatának mintegy 50 fős delegációja több napot tölt Magyarországon, ennek keretében látogattak a török vendégek szombaton Fehérvárra. A látogatás célja a partnervárosi kapcsolat építése volt.
A padovai fegyverszüneti egyezmény 105. évfordulóján néma koszorúzással emlékeztek meg az I. világháborúban elhunyt katonákról. A város közösségeinek képviselői a Fekvő katona szobor előtt hajtottak fejet a háborúban elesettek emléke előtt.
Csütörtökön délelőtt a Városházán tartották a Polgármesteri Hivatal épületegyüttesének felújításához kapcsolódó projektzáró rendezvényt. A patinás épület teljeskörű energetikai korszerűsítése tavaly év elején kezdődött, utolsó lépésként pedig a Városház tér 2. nyílászáróinak cseréjével zárult. A beruházás része volt az épületek homlokzatának restaurálása és felújítása, valamint egy napelemes rendszer telepítése is.
Díjmentesen vehető igénybe a helyi közösségi közlekedés november 1-jén, szerdán Székesfehérváron, azaz nem kell menetjegyet vásárolni a menetrend szerinti autóbuszjáratokra. Mindenszentekre készülve az Önkormányzat szeretné segíteni a szeretteikről megemlékező fehérváriakat, hogy könnyebben jussanak el a helyi sírkertekbe - írta közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében még szélesebb körű vizsgálatot tesz lehetővé a városi szűrőnapon résztvevők körében az az együttműködés, amely Székesfehérvár és a Novartis Hungária között jött létre - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Öreghegyi Egészségnapon tartottak szombaton kora délelőtt. A 12. alkalommal szervezett szűrőnapon több mint százan vettek részt.
Hagyományosan a Városháza Dísztermében tartotta meg tisztújító közgyűlését a Székesfehérvári Diáktanács. A testület új elnökévé Böhm Lászlót, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI diákját választották, míg az alelnökök Nagy Emese, Vaczula Dominik és Zsombok Zsófi Anikó lettek. A választás után a fiatalok diákfórumot is tartottak.