Szeptember 2-án, csütörtökön 17.00 órától a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lakossági fórumra várják a 2. számú választókörzetben élőket. A tájékoztatón jelen lesz dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
Az elmúlt tanévben fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában volt kedden a Városi Tanévnyitó Ünnepség. Szeptember elsején a város általános iskoláiban 1157 kisdiák kezdi az első osztályt. Fehérvár polgármestere a tanévnyitón kiemelte, hogy „mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tanév nyugodtan és a fiatalok épülésére szolgáljon bármely fehérvári köznevelési intézményben.”
A járványhelyzet miatt megkésve, kedden ünnepelte huszonöt éves fennállását a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete. Az egykor 25 taggal megalapított társaság mára közel 170 fővel működik, aktív szerepet betöltve az ifjúság honvédelmi nevelésében, valamint a hazafiasság és hazaszeretet értékeinek továbbvitelében.
A Magyar Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében hatvanöt intézmény épült, illetőleg újult meg a 2021-2022-es nevelési évre. A programban 680 négyzetméteren megépült az új Olajfa Református Óvoda is, amelyet vasárnap hálaadó istentisztelet keretében ünnepélyesen adtak át. A fejlesztésnek köszönhetően az intézmény száz gyerek számára biztosít óvodai férőhelyet.
A Székesfehérvári Királyi Napok önkénteseit köszöntötték pénteken este a Táncházban. Dr. Cser-Palkovics András polgármester úgy fogalmazott: "Egy olyan óriási rendezvénysorozatot, mint a Királyi Napokat, nem lehetne önkéntesek segítsége nélkül megszervezni."
Hagyományosan Szent István napján tartotta Székesfehérvár Önkormányzata ünnepi közgyűlését, amelyen átadták az önkormányzati díjakat és kitüntető címeket, melyekkel a városért sokat tett polgárok munkáját ismerik el. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy vízválasztóak lehetnek a város jövője szempontjából a következő évek, amelyek eldöntik majd, hogy Székesfehérvár provinciális irányba mozdul, vagy folytatja útját Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő városa irányába.
Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét első uralkodónk fejereklyéjének és a Szent Korona hiteles másolatának jelenlétében Spányi Antal, püspök a Szent Imre templomban. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, mint a családi jólét és a jövő jelképét, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.
Szent István ünnepének reggelén koszorút helyezett el Szent István király sírjánál Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. Szent István király 1038. augusztus 15-én halt meg és Székesfehérváron temették el, az általa építtetett bazilikában, melynek védőszentje Szűz Mária.
Halmay Tivadar alkotásaiból nyílt kiállítás a Katonai Emlékparkban Pákozdon. A Szent István halála című tárlaton mintegy harminc festmény látható, amelyeken többek között történelmi eseményeket, jeles személyeket és fehérvári épületeket jelenített meg a művész. A kiállítást, amely egyben a IX. Emlékparki Nyár utolsó rendezvénye, Fehérvár polgármestere nyitotta meg, az alkotót László Tibor lelkész méltatta.
Székesfehérvár 30 éve kötött testvérvárosi együttműködési megállapodást a Baden-Württemberg tartománybeli Schwäbisch Gmünddel. A dokumentumot mindkét városban aláírták, 1991 júniusában a német város megalapításának 900. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek keretében, majd Székesfehérváron még ugyanazon év októberében.