A Hiemer-házban rendezett ünnepségen köszöntötték Székesfehérvár pedagógusait pénteken, Pedagógusnap alkalmából. Székesfehérváron szép hagyomány, hogy a város Önkormányzata ünnepség keretében mond köszönetet a fehérvári nevelési, oktatási szakembereknek, akik nap mint nap a város gyermekeiért, fiataljaiért dolgoznak.
Befejeződött a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületegyüttesének teljes körű felújítása. Pénteken dr. Cser-Palkovics András polgármester a végzős gimnazistákkal közösen nézte meg a kívül-belül megújult intézményt. Az iskola a nyár folyamán visszaköltözik az épületbe, az új tanévet már itt kezdhetik majd a tópartis tanulók és tanáraik.
Tematikus tanösvényt alakítottak ki a Rácbányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rácbánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a tanösvény alkalmas környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is. A Rácbánya 2012 óta természeti emlék besorolású területe Székesfehérvárnak.
Nemrégiben rendezték a Tele értékekkel – Székesfehérvár szolgálatában című konferenciát a Városházán, ahol három, az idei évben 15 éves fennállását ünneplő önkormányzati szolgáltató cég, a Városgondnokság, a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. és a Székesfehérvári Turisztikai Kft. mutatta be tevékenységét. A konferencia keretében elismeréseket adtak át azoknak kollégáknak, akik több évtizedes munkájukkal szolgálták Székesfehérvár közösségét.
Kategóriagyőzelemmel zárult Székesfehérvár számára a Kihívás Napja 2024-es programja. A város a 70 ezer fő feletti lélekszámú települések között végzett az első helyen, míg a Németh László Általános Iskola a tanintézmények versenyében lett dobogós. Köszönet minden, a közösségi sportolásba bekapcsolódott gyermeknek és felnőttnek!
A háromnapos XXI. Országos Sporttudományi Kongresszus előtt írt alá együttműködési megállapodást az Óbudai Egyetem és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. A következő három napban a résztvevők 155 előadást hallhatnak a sporttudományok témájában. A rendezvényhez kapcsolódóan Székesfehérvárra érkezett az országjáró szűrőkamion is, ahol számos vizsgálatot és mérést elvégeztethettek az érdeklődők.
2024-ben is folytatódik a KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! összefogás a székesfehérvári általános iskolák megújításáért. Az idei évben a Tóvárosi Általános Iskola diákjai vehetnek majd birtokba megújult iskolaudvart, a kodályosok pedig okostanteremmel lesznek gazdagabbak.
Gyereknapra és piknikre várták a városrészben élő családokat a Kisfaludi Közösségi Házba és a sportpályára. Az egész napot felölelő ingyenes programkavalkádban játékok, arcfestés, zenés-mesés színpadi műsor és szórakoztató koncertek kaptak helyet.
Ünnepélyes keretek között nyílt meg a Hadimustra – A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei című kiállítás a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A 18 teremben megvalósított tárlat ezernél több műtárgy, látványos idővonal és sokrétű digitális tartalom segítségével enged bepillantást a magyar hadtörténelem elmúlt évszázadaiba, az oszmán uralom elleni küzdelemtől napjaink Honvédségének fegyverzetéig.
Városi kulturális intézmények vezetőivel találkozott csütörtökön a Városházán Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Závogyán Magdolna szerint fontos, hogy a megyei jogú városok kulturális feladatellátásáról egyeztessenek, és megnézzék azokat a szakmai irányokat, amelyek az elmúlt 10 évben meghatározóvá váltak az adott térségben.