Csütörtökön délután a Hiemer-ház báltermében köszöntötték azokat a Székesfehérváron tanuló középiskolásokat és felkészítő tanáraikat, akik a héten záruló tanév során országos tanulmányi és szakmai versenyeken helyezést értek el. Az alkalommal összesen 11 intézmény 26 diákját és 41 felkészítő tanárát köszöntötték.
Fél évszázadot töltött a Széphő Zrt-nél és annak jogelődjénél az IKV-nál Nyúl József. Az anyagbeszerző kitartását, hűségét és a város közösségéért végzett munkáját Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönte meg csütörtökön dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Idén is csatlakozik Székesfehérvár városa a Múzeumok Éjszakája országos kezdeményezéshez, amely ezúttal TRendben vagyunk! mottóval valósul meg. Június 24-én, szombaton a királyi városban 13 szervezet 24 helyszínen, több mint 100 programmal várja az érdeklődőket az érték, a szépség, a gazdagság és a minőségi kikapcsolódás jegyében.
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Székesfehérvári objektuma 2023-ban a Közgyűlés egyhangú döntése alapján „Székesfehérár Közbiztonságáért” Díjban részesült. Az elismerést rendhagyón módon nem a Városházán, hanem a börtönben vehették át dr. Cser-Palkovics András polgármestertől.
Ünnepélyes keretek között adták át az Arany minősítésű Felelős Foglalkoztató címet a Macher Zrt-nek szerdán. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. elismerését dr. Varga Zsuzsanna Felelős Foglalkoztató tanácsadó nyújtotta át Macher Gábornak. A Macher Zrt. jelenleg az egyedüli arany fokozatú felelős foglalkoztató Székesfehérváron, továbbá Fejér megyében is csak két vállalkozás tudhatja magáénak ezt a címet.
Már befejeződött, vagy a végéhez közeledik a vizesblokk felújítási projekt öt intézményben, melyekkel együtt összesen 15 iskolát érint a kormány által finanszírozott fejlesztés. A részletekről a Németh László Általános Iskolában számoltak be, ahol a diákok már használatba vehették a teljesen új, tiszta és a kornak megfelelően kialakított mosdókat.
"Olyan megállapodásra jutottunk, amely tovább erősíti az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. dolgozóinak gazdasági biztonságát, miközben fenntartja vállalatunk versenyképességét." - áll az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. nyilatkozatában. A hírt közösségi oldalán üdvözölte Székesfehérvár polgármestere is.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban ünnepelte 25 éves fennállását szombaton a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat. Székesfehérvár nevében Cser-Palkovics András polgármester mondott köszönetet a lengyel-magyar kapcsolatok ápolásáért. Az eseményen Andrzej Straszewski, a Klub Polonia elnöke átvette a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjét.
Jubilál a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat. A szervezet 25 éves fennállása tiszteletére ünnepséget rendeznek június 10-én, szombaton 17.00 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az esemény nyilvános, szeretettel várnak minden érdeklődőt!