Vasárnap Székesfehérvár polgármestere kalauzolta végig az érdeklődőket a Városházán: bemutatta a műemléképület értékeit, és számos érdekességet is elmesélt a Díszteremben, a folyosón, illetve a polgármesteri szobában található emlékekről, tárgyakról – például az éppen felé mutató Mujkó szobrával kapcsolatban.
Tizenötödik alkalommal szerveztek Senior Orvos Találkozót, amelynek a MOL Aréna Sóstó adott otthont. A senior orvosokat Székesfehérvár polgármestere köszöntötte, majd Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adott át dr. Mayer Gizella gyermekorvos kardiológusnak, aki 1963 óta dolgozik a fehérvári kórházban. A találkozón adták át a Szent Márton Emlékérmeket is. Az idei évben tizennyolc orvos vehette át szakmai munkájának elismeréseként a díjat.
Magyarországon közel 250 ezer ember él Alzheimerrel és az érintettek száma a hozzátartozókkal együtt meghaladja az egymillió főt is. Szombaton, az Alzheimer világnapján „Adj esélyt az éveidnek" mottóval egész napos rendezvénysorozatra várták az érdeklődőket Fehérvár Belvárosában, hogy felhívják a figyelmet az Alzheimer és a demencia terjedésének veszélyére.
Két volt állami gondozott párt adott össze dr. Cser-Palkovics András a Hiemer-házban. A Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület pártfogoltjai számos támogatónak köszönhetően mondhatták ki az igent a házasságkötő teremben, és utazhatott el nászútra is.
December végéig található Fehérvár Belvárosában az a 35 méteres óriáskerék, amely pénteken délutántól minden nap várja a látogatókat. Az új látványosság első utasai az Európai Mobilitási Hét keretében megmérkőzött legügyesebb és legmobilisabb osztályok voltak. A város új időszaki látványossága 35 méter magas, befogadóképessége a 24 gondolában több mint 140 fő, a szerkezet alapterülete 21x17 méter.
Pénteken, az Iskola téren gyűlt össze a városrész apraja-nagyja a hagyományos Tóvárosi Őszköszöntő alkalmából, amelyen felléptek az ovisok és általános iskolások, majd koncertek és táncos műsorszámok szórakoztatták a családokat; valamennyi generáció megtalálhatta a kedvére valót. A programon ingyenes egészségügyi szűréseket is végeztek, az estét pedig utcabállal zárták.
Az október 13-i önkormányzati választás előtt utolsó közgyűlését tartotta Székesfehérvár képviselő testülete pénteken délelőtt. Az ülés elején néma főhajtással emlékeztek meg a héten elhunyt Horváth Gáborról. A testület kiírta a közbeszerzési eljárását a déli összekötő út megépítésének illetve döntöttek több mint 118 ezer fa elültetéséről is, mely még idén novemberben megtörténik Székesfehérváron.
Pénteken dönt Székesfehérvár Közgyűlése az erdősítési - fásítási program folytatásáról. A mintegy 120 ezer fa telepítésére összesen több mint 54 millió forint saját forrást biztosít a város. A Sóstó melletti ligeterdőt juhar, szil, kőris, kocsányos tölgy alkotja majd, a városban nagy körméretű fákat telepítenek, a Palotavárosi tavak környékén pedig 113 ezer erdészeti csemete kerül a földbe.
Új időszaki látványossággal gazdagodik Székesfehérvár az év végéig tartó időszakban; óriáskereket telepítenek a Zichy liget Fő utca felőli végébe. Az érdekes utazás alkalmával a látogatók 35 méter magasból csodálhatják meg a Belvárost és környékét. Hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be az attrakciót és ismertette a részleteket Fehérvár polgármestere és az üzemeltető cég képviselője.
Hetvenedik születésnapja alkalmából dr. Cser-Palkovics András polgármester, Brájer Éva alpolgármester és Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntötték Tiber Lászlót, a Videoton – ma MOL Fehérvár FC – emblematikus játékosát.