A világ ezekben a napokban aggódva figyel Afganisztánra, az ott zajló eseményekre. Ennek kapcsán dr. Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán azoknak a magyar katonáknak mondott köszönetet, akik az ottani misszióban szolgálatot teljesítettek.
A Sóstó Természetvédelmi Terület keleti kapujánál, a Sárkeresztúri út mellett elkészült a Vad- és madármentő központ épülete, illetve egy új közösségi tér is az Alsóvárosban élők számára. Az épület a természetvédelmi terület környezetébe illeszkedik és új színfoltja lesz Székesfehérvárnak, ahol országos hírű központot szeretnének üzemeltetni.
Idén is a Bory-várban adták át a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakat, a Deák Dénes Ösztöndíjat és a Deák Dénes Díjat. Ugyancsak ezen az ünnepségen adták át a város négy kitüntetését is, melyeket az elmúlt időszakban a pandémia miatt sajnos nem tudtak átadni: a Penna Regia, a Pro Caritate Albae Regiae, a Pro Cultura Albae Regiae és a Fricsay Richárd Zenei Díjakat.
Államalapító királyunk, Szent István emléke előtt tiszteleg Halmay Tivadar festőművész tárlatával a pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely. A IX. Emlékparki Nyár két hónapos, kulturális programsorozat záróeseménye augusztus 19-én, 11 órakor kezdődik.
Tizennyolcadik alkalommal adták át a Szent István Emlékérmet és Díjat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, az idei kitüntetett Dr. Görög István nyugalmazott ezredes, a Pákozdi Katonai Emlékpark-Nemzeti Emlékhely igazgatója volt. A magánszemélyek által, 2004-ben alapított díjat minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.
Nagyboldogasszony-napi szentmisét celebrált a Szent Imre templomban Spányi Antal, püspök, vasárnap este. Nagyboldogasszony a legrégibb Mária ünnepünk. Államalapító uralkodónk erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és ekkor tartott törvénykezést. Az „Égbe felvett Szűz Mária” a Székesfehérvári Egyházmegye védőszentje is.
A Szent Istváni-i országfelajánlás napján a Szent Imre templomban celebrálta Spányi Antal a hagyományos fogadalmi misét. A szertartás előtt a Püspöki Palotából körmenetben kísérték a magyar szent család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéit a templomba, majd a Nemzeti Emlékhelyre, ahol Fehérvár polgármestere mondott ünnepi beszédet.
Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött a közgyűlés: hárman kapták meg idén a Székesfehérvár Közbiztonságáért díjat. Nyilatkozatot fogadott el a testület a Székesfehérvári Királyi Napok alkalmából a Nemzeti Hitvallás méltó elhelyezéséről, döntöttek támogatásokről, a Várfal park felújításáról és szó volt arról is, hogy novembertől a Depónia 22 helyen gyűjti majd a városban a használt sütőolajat.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ három tábort szervezett idén nyáron 7-14 éves gyerekeknek. Ezek egyike a Marketinges leszek című tábor, melynek célja, hogy a gyerekekkel megismertesse a marketingkommunikáció területét.
Mivel a régi menetrend visszaállítása befejeződött, az ígéretnek megfelelően azonban szeretnénk korrigálni, javítani a mostani menetrenden - írta Facebook bejegyzésében Cser-Palkovics András polgármester. Tisztelettel várják ötleteiket, javaslataikat akár a buszmenetrend@szekesfehervar.hu e-mail címre, vagy akár a poszt alatt kommentben.