Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött Székesfehérvár képviselő-testületének mai ülése. A közgyűlésen adta át dr. Cser-Palkovics András polgármester a „Székesfehérvár Közbiztonságáért” Díjat, amelyet ebben az évben, kiváló szakmai munkája elismeréseként Bognár János, az Alba Regia Polgárőr Egyesület elnöke, Mészáros Dávid címzetes rendőr őrnagy és a fehérvári BV Intézet kapott.
Elkészült a déli összekötő út kivitelezése, ami az elmúlt évtizedek legjelentősebb közlekedési beruházása Székesfehérváron. A Seregélyesi és Sárkeresztúri utak közötti szakaszt május 8-án, hétfőn napközben adják át a forgalomnak. Ezt megelőzően május 7-én, vasárnap délelőtt közlekedésbiztonsági és sportos közösségi programra várnak minden érdeklődőt a Börgöndi út csomópontban.
Székesfehérváron tartja kétnapos ülését a Nemzeti Ifjúsági Tanács. A Közösségképző program fő témája a fiatalok közéleti és civil szerepvállalásának vizsgálata, erősítése, a fiatalok bevonása. A megnyitót szerdán kora délután tartották a Városháza Dísztermében, ahol a NIT és a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány együttműködési megállapodást kötött az ifjúsággal kapcsolatos kutatások hatékonyságának erősítéséért.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester a közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a Sörház tér jövőjét érintő javaslatokra. Arra a kérdésre, hogy mi épüljön a DEPÓNIA Csalára költözésével felszabadult téren, több mint 600 javaslat érkezett a székesfehérváriaktól. A válaszok összegzése után a polgármester az öt leggyakrabban felmerülő ötlet kapcsán .
Belegrai Péter meghívására tartott egyeztető fórumot Cser-Palkovics András a fehérvári és Fejér vármegyei, innováció iránt elkötelezett vállalkozók klubjában. Közösségi média bejegyzésében a polgármester kiemelte: Eredményes és konstruktív beszélgetés volt, és bízik a folytatásban.
Székesfehérvár Önkormányzata és a város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Róth Péter alpolgármester emlékezett ma a 801 esztendővel ezelőtt kibocsátott Aranybullára. A Csúcsos-hegyen álló emlékműnél helyeztek el virágot a városvezetők. 2023-ban első alkalommal ünnepeljük az Aranybulla napját április 24-én.
Hogyan pótolhatók a bezáró postahivatalok? Könnyebbé tenné az ügyintézést, ha a közüzemi szolgálatók egy helyszínen, akár a Budai úti egykori posta épületében várnák a fehérváriakat? Mikortól használhatják a fehérváriak a déli elkerülőt? A város lakóinak ötlete alapján milyen szerepet kaphat a kiürült Sörház tér? Hol valósulhat meg egyszer az alkotóművészek nyitott műterme, és mire fordítja megtakarításait a város? Többek ezekről a kérdésekről is szól az ÖKK podcast legújabb adása.
Lukács Erzsébet, a Napraforgó Bölcsőde kisgyermekgondozója vehette át első alkalommal a székesfehérvári Közgyűlés által frissen alapított „Bölcsődei Gondozásért” díjat. Az elismerést a Kisteleki utcai intézményben, a bölcsődék napja alkalmából tartott városi ünnepségen adták át.
Sportmajális a Bregyóban, Kortárs Művészeti Fesztivál a tóparton, Hetedhét Játékfesztivál a gyereknapon, pár nappal rövidebb, de a megszokott színvonalú Székesfehérvári Királyi Napok a belvárosban, új helyszínen a Lecsófőző Vigasság – változtatásokkal ugyan, de minden nagyobb rendezvényét megtartja idén Székesfehérvár. A Székesfehérvári Kulturális Központ idei műsornapotárát ITT találja!
Egy ezüst hárssal bővült a Jávor Ottó téren a „Születés park”. A 2019-ben indult kezdeményezésnek köszönhetően ma már egy japán díszcseresznye és négy hárs is szimbolizálja a Székesfehérváron született gyermekeket. A tavalyi évben 2666 gyermek született Székesfehérváron.