Kedden este a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában tartottak lakossági fórumot a Szedreskerti lakónegyedben élőknek, ahol dr. Kovács Zsoltné és Szontaghné Kovács Erika önkormányzati képviselők várták a lakókat. Szó volt arról, hogy mi lesz a sorsa a volt Szedreskerti bölcsőde épületének, a buszközlekedésről, az új parkolók építéséről és arról is, hogy jövőre "épül" egy olyan része a Kríziskezelőnek, ahova akár ittasan is bemehetnek a hajléktalanok.
November 27-től elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) honlapján azon nyertesek listája, akik jelentkeztek és támogatásban részesültek a Kulturális és Innovációs Minisztérium Előadó-művészeti szervezeteket támogató pályázatán. Az idei évben erre 4,5 milliárd forintot biztosított a minisztérium - jelentette be Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban tartott sajtótájékoztatón Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár.
Székesfehérvár kulturális, táncművészeti értékeinek gyarapítása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Pro Theatro-díjat adományozott Székesfehérvár Közgyűlése Cristina Porres Mormeneo-nak. A Székesfehérvári Balett Színház szólistája és vezető balettmestere a Tűzmadár című táncszínházi produkció pénteki premierje előtt vette át az elismerést dr. Cser-Palkovics András polgármestertől.
Szinkronkorcsolya bemutatóval és az utánpótlás jégkorongozók játékával nyitott a Kori Liget pénteken délután. A nyitónapon ingyenes jégpálya idén már közel ezer négyzetméterre növelt jégfelülettel és ötven méter hosszú jégfolyosóval, változatlan árakkal és megújult büfével várja a téli sportok szerelmeseit a Zichy ligetben.
A közlekedés volt az egyik legfontosabb téma az Öreghegyi lakossági fórumon, ahova szerdán kora este Östör Annamária a 12. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta a városrészben élőket. Szó volt arról, hogy várhatóan a jövő évi városi költségvetés tartalmazza majd a Nagyszombati felújításának első ütemét, a Pozsonyi út teljes felújítására pedig 2025 március végéig nyújtja be pályázatát Fehérvár.
Közlekedést érintő fejlesztésekről, a bővülő buszmenetrendről, a Koronázó tér felújításáról, az uszodáról, a kórház hamarosan elkészülő új épületéről, a Bőrgyár felújításáról és az intermodális központról is kérdezték Székesfehérvár polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást keddi Facebookon tartott fogadóóráján.
Új tagokkal bővült a Fehérvári Szenátus. A 2024-2029-es önkormányzati ciklusban a polgármester munkáját segítő 11 fős tanácsadó testület kedden tartotta alakuló ülését a Városházán.
A városért, annak közösségéért évtizedeken át dolgozó dr. Kaltenecker Viktornak, a II. világháború előtti Parlament felsőházi képviselőjének munkásságára emlékeztető táblát avattak kedden a Várkörúton.
Ismét diákoknak szervezett konferenciát a fogyasztásszüneti naphoz kapcsolódóan a Gaja Környezetvédő Egyesület. Hétfőn délután a Hiemer-házban mintegy 70 általános és középiskolás diák, valamint tanáraik hallgattak olyan előadásokat, amelyek a környezettudatos gondolkodásra és cselekvésre ösztönzik őket a mindennapokban. A konferenciával emlékeztek Varga Gáborra, az Egyesület 2023-ban elhunyt elnökére.
Lakossági fórumot tart Östör Annamária önkormányzati képviselő november 20-án, szerdán 17 órától az Öreghegyi Közösségi Házban, amelyen dr. Cser-Palkovics András polgármester is részt vesz. A városrészt érintő aktuális feladatok kerülnek majd szóba, illetve a résztvevők is feltehetik kérdéseiket. A 12. számú választókörzetben élőket tisztelettel várják a fórumra!