„Székesfehérvár tulajdonába került a Hetedhét Játékmúzeum közel ötezer darabból álló játékgyűjteménye!” – jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester hétfőn, a múzeumban tartott sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, dr. Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet páratlan értékű, Európa-szerte elismert, polgári gyűjteményét 110 millió forintért vásárolta meg a város Éva néni három unokájától.
Vietnámi delegációt fogadott hétfőn Székesfehérváron dr. Cser-Palkovics András polgármester. A hivatalos találkozó résztvevői kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak, és keresik a további együttműködés lehetőségeit.
Ünnepélyes keretek között adta át szombaton délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök Sukorón az alig három év alatt megépült Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát. A gyönyörű épületegyüttes nyitóünnepségén a kormányfő mellett beszédet mondott minden idők legeredményesebb magyar női kajakozója is.
A Kormány előtt ismertetett javaslat alapján Székesfehérvár 2025-ben jelentkező helyi iparűzési adó többlete is bekerül egy járási fejlesztési alapba, amelyből pályázat útján a város közvetlen környezetében lévő települések is részesülhetnek – adta hírül közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere.
Hétfőn délután lakossági fórumot tartott a Feketehegy-Szárazréten élőknek Szontaghné Kovács Erika, a terület új önkormányzati képviselője. Az eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. Szontaghné Kovács Erika a fórumon elmondta, hogy nagyon várta már, hogy elkezdhesse a munkát, nagyon sok feladata lesz, de mindent megtesz majd, hogy jól tudja képviselni az itt élők érdekeit.
14 év, 168 hónap, 730 hét, 5115 nap. Ennyi idő telt el a most kezdődött önkormányzati ciklus alakuló Közgyűléséig azóta, hogy 2010-ben először választották Cser-Palkovics Andrást polgármesternek a fehérváriak. Idén júniusban már negyedszer szavazott bizalmat neki a város közössége. Az alábbiakban olvasható beszélgetésben a jelen városfejlesztési és városüzemeltetési feladatain túl a Fehérvárt és térségét a jövőben is meghatározó stratégiákról is szó esett.
Megalakult Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. Az ünnepélyes alakuló ülést október 4-én, pénteken délután tartották a Városháza Dísztermében. Az október 1-jével megkezdődött, új ciklusban 21 fős testület dolgozik a városért dr. Cser-Palkovics András polgármester vezetésével. Esküt tettek a képviselők és a polgármester, megválasztották a város négy alpolgármesterét, valamint az Önkormányzat munkáját segítő tanácsnokokat és bizottságokat.
Ünnepélyes keretek között tartja alakuló ülését ma, október 4-én Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. Az október 1-jével megkezdődött, új ciklusban 21 fős képviselőtestület dolgozik a városért, dr. Cser-Palkovics András polgármester vezetésével.
Székesfehérvár Önkormányzata idén is zenés ünnepi műsorral ajándékozta meg a város szépkorúit az Idősek Világnapja alkalmából. Az Alba Regia Sportcsarnokban rendezett ünnepi gálán dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszönetet a vendégeknek mindazért, amit Székesfehérvárért tettek, majd következett a fergeteges ünnepi gálaműsor.
Az Alba Fehérvár – Egis Körmend kosárlabda-mérkőzés kezdése előtt vehette át a Székesfehérvár Közgyűlése által odaítélt Pro Civitate Díjat dr. Kovács Ignác főorvos. A magyar bajnokság első fordulójának fehérvári meccsén adta át a hazai csapat orvosának a városi elismerést dr. Cser-Palkovics András polgármester.