Május 11-én, szombaton, az Emlékhelyek Napján Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelye is kitárja kapuit, hogy a látogatók felfedezhessék a magyar királyok egykori koronázó templomának titkait, kincseit. Az országos programsorozat beharangozó sajtótájékoztatója csütörtökön Fehérváron, a Nemzeti Emlékhelyen volt, ahol a a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója és Fehérvár polgármestere tájékoztattak a részletekről.
Megismételte 2018-as teljesítményét az Alba Fehérvár U18-as csapata, amikor ismét hazahozta a bajnoki aranyat a junior korosztályban. A példaértékű csapatteljesítmény mellett Kass Balázs lett a torna MVP-je, Lukács Norbert pedig bekerült a torna allstar csapatába. Csütörtökön, Városháza Dísztermében a polgármester fogadta a fiatalokat, illetve az Alba Fehérvár szakmai stábját.
A MOL Vidi FC mentorprogramjában résztvevő utánpótlás játékosok, mentoraik és edzőik látogattak a Városházára kedden, ahol Fehérvár polgármestere fogadta őket. A mentorprogram résztvevői a szakmai kérdések mellett emberileg is igyekeznek hozzásegíteni a fiatal labdarúgókat ahhoz, hogy pár éven belül Vidi-, vagy akár válogatott mezben is pályára léphessenek majd a MOL Aréna Sóstó Stadionban.
Május 7-én, lenne 88 éves Deák Dénes, melynek alkalmából a műgyűjtő hagyatékából odaítélt ösztöndíjak kutatásainak eredményeiről tartottak emlékkonferenciát a Városházán. A tizenkét előadás között számos a városhoz kötődő művészeti téma szerepelt, mint Aba-Novák falfestményei, a zsinagógák vagy a Deák Gyűjtemény önarcképei.
Irodalmi pályázatot hirdetett a Ciszterci Nagyboldogasszony Plébánia Szent Candid Alapítványa „Mesélnek a kövek… - Hallod őket? Neked mit mondanak?” címmel, melynek eredményét a - pályázókért és támogatóikért, együttműködőkért felajánlott - vasárnap esti alapítványi szentmise után hirdették ki. A zsűri döntése alapján Fux Gellért Mihály, Fux Lukács Sebestyén, Tóth András és Krentz Péter utazhatnak a csíksomlyói pápalátogatásra.
Elmarad az eső miatt a Ballagási Hét utolsó, ünnepi programja, a Városi Ballagás. Székesfehérvár polgármestere közösségi oldalán bejelentette: közös bankettet szerveznek a ballagóknak. Az intézmények falai között búcsúztatják ma a végzősöket.
„A keresztény családi élet értékeinek bemutatása a médiában” címmel a VII. Demográfia, egészség- és szociálpolitika tudományos rendezvénynek adott otthont a Városháza pénteken. A tudományos rendezvényt megelőzően Fehérvár polgármestere és Prof. emeritus Dr. Bártfai György, a program főszervezője a konferencia előadóival, meghívott vendégeivel közösen tartottak sajtótájékoztatót.
Együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár Önkormányzata, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar és a Prosperis Alba Kutatóközpont pénteken délelőtt. A közgyűlés által is elfogadott együttműködés szerint a felek közös célja, hogy olyan kutatásokat valósítsanak meg, amelyek eredményei alapul szolgálhatnak a gazdasági szereplők, közfeladatokat ellátó és más szervezetek részére egyes fejlesztési irányok meghatározásához.
A Tóparti Gimnázium 12.A osztálya vitte el az idei Bolondballagás 100 ezer forintos fődíját a „Hello tourist!" című produkciójukkal. Második helyen a SzSzC I. István Szakgimnáziumának 12.D Meseparádéja végzett, az ő érettségi bankettjükhöz 75 ezer forinttal járul hozzá a város, a harmadik helyezett pedig a Lánczos Kornél Gimnázium 12.A osztálya, a „Láncos rabjai" lettek, ők 50 ezer forinttal gazdagodtak.
Épületszentelő ünnepséget tartott a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium: hosszú évek után az alapítvány középfokú iskolája gyönyörű környezetbe költözhetett Feketehegy-Szárazréten. A Gorsium Zeneiskoláért Alapítvány 1993-ban alakult és először alapfokú művészetoktatásban oktatták a gyerekeket, majd 2006-ban alapították a középiskolát.